2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

Kukacos marhahús vezetett a Patyomkin cirkáló legénységének híres lázadásához

2020. június 27. 09:48 MTI

1905 júniusának végén véres felkelés tört ki az orosz tengeri flotta egyik hadihajóján, a Patyomkin cirkálón. A legénység azután lázadt fel, hogy a tisztek halállal fenyegették meg őket, ha nem eszik meg kukacokkal teli, ám ennek ellenére ehetőnek minősített ebédjüket. Bár a matrózok a következő tizenegy napban megkísérelték egy általános, II. Miklós cár hatalmának megdöntésére irányuló felkeléssé szélesíteni lázadásukat, próbálkozásuk végül kudarcba fulladt.

A Patyomkin cirkáló a lázadást követően, 1906-ban (immár Pantyelejmonra átkeresztelve)
A Patyomkin cirkáló a lázadást követően, 1906-ban (immár Pantyelejmonra átkeresztelve)

Amikor a Patyomkin cirkálón 1905 júniusának végén kitört a felkelés, a fekete-tengeri orosz flotta legénységének hangulata az orosz-japán háborúban elszenvedett katasztrofális vereségnek, valamint az Oroszországon végigsöprő forradalom hatásának köszönhetően már régóta mélyponton volt. A tisztekkel szembeni elégedetlenség egyre nőtt, miközben a forradalmi hangulat matrózok széles tömegeit kerítette hatalmába.

A Patyomkin legénysége Afanaszij Matyusenko vezetésével már június elején egy felkelés szervezésébe kezdett. A merész tervek szerint a matrózok összehangolt támadást indítottak volna a tisztek ellen, majd - miután az összes fekete-tengeri hajó felett megszerezték az irányítást - a parasztok bevonásával döntötték volna meg II. Miklós hatalmát. A felkelés kezdetét augusztus elejére időzítették, ám végül már jóval korábban elkezdődött.

Június 27-én, néhány nappal azután, hogy a Patyomkin kihajózott Szevasztopol kikötőjéből, hogy egy hadgyakorlaton vegyen részt, a legénység tagjai észrevették, hogy az ebédjükhöz felszolgálandó borscshoz előkészített marhahús tele van kukacokkal. A matrózok ezt szóvá tették, a hajóorvos azonban ehetőnek minősítette az ételt. A 763 fős legénység forrt a dühtől, és Matyusenko, valamint Grigorij Vakulincsuk vezetésével úgy döntöttek, nem fogják megenni a számukra kiszabott ételadagot.

Jevgenyij Golikov kapitány ezután felsorakoztatta a matrózokat a főfedélzeten. A kapitány, valamint Ippolit Giliarovszkij parancsnokhelyettes úgy gondolta, hogy a lázadás a hajón található titkos forradalmi sejtek összeesküvésének eredménye volt, és kilátásba helyezték a lázító hangadók megbüntetését. Miután már halálbüntetéssel is fenyegetőzött, Golikov felszólított mindekit, aki az események hatására mégis szeretne enni a borscsból, hogy lépjen előre. Bár ezt sokan megtették, a keményvonalasok nem mozdultak. Golikov emiatt hívatta az őrséget - ami annak a jele volt, hogy akár a kivégzőosztagot is kész bevetni  -, mire néhányan egy közeli lövegtorony mögé húzódtak. "Elég volt abból, hogy Golikov szívja a vérünket! Fogjatok puskát és lőszert, és vegyük át a hajó irányítását!" - üvöltötte társainak Matyusenko.

Mielőtt a tisztek bármit tehettek volna, a felkelők a raktárszobákból fegyvereket szereztek, majd amikor vissza akartak térni a fedélzetre, tűzharcba keveredtek velük. Giliarovszkij halálosan megsebesítette Vakulincsukot, ám a tisztet - a felkelők számos más ellenségével együtt - szinte azonnal lelőtték, és a tengerbe dobták. Csak nagyon kevés matróz sietett a tisztek védelmére. Fél órával a "csata" kezdetét követően a Patyomkin mellett már az Izmail nevű kísérőhajó is a zendülők kezén volt. Az életben maradt tiszteket elfogták, és őrizet alá helyezték. Golikov kapitányt egy raktárszobában találták meg, és helyben agyonlőtték.

Matyusenko ezzel azonban nem tekintette befejezettnek a küldetést. "Egész Oroszország arra vár, hogy felemelkedjen, és lerázza rabláncait. A nagy nap közeleg" - mondta elvtársainak. A legénység egy demokratikus úton lezajlott szavazással egy 25 tagú bizottságot bízott meg a hajó irányításával. Az új vezetőség úgy döntött, először Odesszába hajóznak, ahol egyrészt feltöltik a készleteiket, másrészt támogatókat gyűjthetnek forradalmi terveikhez.

A Patyomkin éjjel érkezett a kikötővárosba. A matrózok a város kapujának számító - az azóta Patyomkinra átnevezett - Richelieu-lépcsőtől nem messze közszemlére tették elesett társuk, Vakulincsuk holttestét. A tetem mellkasán egy felirat volt olvasható: "Odessza polgárai! Vakulincsuk, a Patyomkin tengerésze fekszik előttetek, akit az első tiszt mészárolt le kegyetlenül, mivel nem volt hajlandó elfogyasztani az ehetetlen borscsot." A különös látvány megtette a hatását, és a felkeléshez rövid időn belül ezrek csatlakoztak. A zendülésről szóló hírek hamarosan II. Miklósig is eljutottak. A cár elrendelte a hadseregnek, hogy bármi áron, de verjék le a lázadást.

Az odesszai part megtelt tüntető munkásokkal, akik hamarosan gyújtogatni kezdtek. Ezt követően a városban állomásozó katonai helyőrség a tengerhez szorította a felkelőket, és válogatás nélkül elkezdett tüzelni rájuk. A legbrutálisabb jelenetek a Richelieu-lépcsőnél zajlottak le, ahol a kozák őrség tagjai a szablyáikkal kezdtek mészárlásba. A vérengzést követően mintegy ezer halott hevert Odessza utcáin.

Július elsején a partok közelében megjelent a cár által küldött hajóraj, hogy megtörje a felkelők ellenállását. A Patyomkin kihajózott, hogy egy öngyilkos küldetés keretében felvegye velük a harcot. A Szent György csatahajó legénysége azonban átállt a lázadók oldalára, és a Patyomkinnal együtt diadalmasan hajózott be Odessza kikötőjébe. A győzelem ízét csak rövid ideig élvezhették a felkelők, mivel a Szent György cárhoz hű tisztjei nem sokkal később átvették az irányítást a hajó fölött, amelyet átadtak az odesszai helyőrségnek. 

A Szent György "árulásával" a lázadók számára nyilvánvalóvá vált, hogy a felkelést nem tudják az egész flottára kiterjeszteni. A Patyomkin megfelelő mennyiségű szén- és víztartalék nélkül volt kénytelen elhagyni a kikötőt. A Fekete-tengeren hajózó cirkáló a következő napokat utánpótlás és támogatók keresésével töltötte, sikertelenül. Miután a Krím félszigeten található Feodoszijánál mintegy két tucat matrózt mészároltak le a cár emberei, a legénység úgy döntött, feladja a küzdelmet. A hajó július 8-án kötött ki a romániai Constanta kikötőjében, ahol a matrózok egy utolsó forradalmi tettel még a tenger fenekére küldték a Patyomkint.

Ezután a legénység tagjai közül sokan a száműzetést választották, voltak azonban, akik visszatértek Oroszországba, annak ellenére, hogy tudták, mi vár rájuk. Matyusenko a munkásmozgalom hőse lett, és Svájcban még Leninnel is volt alkalma találkozni. Nem sokkal később visszatért Oroszországba, hogy a cár ellen harcoljon, de elfogták, és 1907 októberében kivégezték. A hajó legénységének felkelését Szergej Eizenstein 1925-ben filmen is feldolgozta. A Patyomkin páncélos című alkotást - propagandisztikus céljai ellenére - a filmtörténet egyik legnagyobb műveként tartják számon.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
A Patyomkin tengerészei Konstanca kikötőjében
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár