Kína uralkodói sokáig felváltva tűrték és üldözték a buddhizmust
2022. augusztus 12. 08:58 Múlt-kor
Korábban
Jecseng, az örök háborúskodás terepe
Az, hogy a buddhizmus Jecseng városában is elterjedt, egyáltalán nem meglepő.
Először is, a város északon feküdt, egy olyan területen, ahol – ahogy arra korábban utaltunk – a politikai vezetés idegen eredetű volt, így sokkal inkább mutatkozott toleránsnak és befogadónak egy külföldről érkező vallás iránt, mint a déli uralkodók; másodszor, Jecseng állandóan a dinasztikus háborúk ütközőzónájában volt, ezért a buddhista tanok biztonságot és megnyugvást kínáltak a háborúskodásba belefáradt népesség számára.
Szerzetesek és bodhiszattvák egy 9. vagy 10. századi kínai freskótöredéken
A buddhizmus mindezek ellenére számos ellenzőre talált Jecsengben. 446-ban például az északi Vej-dinasztia uralkodója, Tai Wudi császár parancsba adta, hogy az összes buddhista szerzetest meg kell ölni, a szobrokat pedig el kell pusztítani.
Az ámokfutást egy másik Wudi császár 574-ben folytatta (Északi Csou-dinasztia), a legnagyobb pusztítást azonban kétségkívül a Tang-dinasztiába tartozó, a szerzetesek látványát bevallottan nem bíró, a buddhistákat adóelkerülőknek tartó Vu-cung császár végezte, aki 845-ben 4600 buddhista kolostor és 40 ezer templom lerombolását rendelte el.
„Buddha barbár volt, aki nem beszélte Kína nyelvét és furcsa stílusú ruházatot viselt. A beszédei nem érintették az ősi királyainkat és az öltözködése sem felelt meg a törvényeinknek. Nem értette a kötelességeket (…) sem az apa és a fia szeretetét” – a Tang-kori próza ünnepelt mestere, a konfucianizmus tanait filozófiai műveiben védelmező Han Jü élesen mutatott rá azon jellemzőkre, amelyek végül a buddhizmus vesztét okozták.
A Buddhát barbárnak tartó, Tang-dinasztia kori költő és filozófus Han Jü (768–824) ábrázolása egy 1983-as kínai postabélyegen
Az első üldöztetések óta nem sokat változott a buddhizmust támadók alapvetése a vallást illetően: ugyanúgy idegennek tartották, a másik gyakran hangoztatott ellenvetés pedig az volt, hogy a buddhisták kivonták magukat a társadalomból, de sokakat zavart a templomok és kolostorok gazdagsága és adómentessége is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Kiátkozás és birodalmi átok: Luthert semmi sem tántorította el reformszándékaitól
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05