Kilenc sorsdöntő ütközet a középkorból, amely megváltoztatta a történelem menetét
2017. szeptember 1. 08:38
Korábban
Az Árpád-házi királyok legnagyobb veresége
A 13. század közepén Európát egy félelmetes ellenség rengette meg. A mongol hadak elsöpörték az orosz államokat, majd Magyarországra és Lengyelországra támadtak. A Kárpát-medencébe betörő tatárok – ahogy a mongolokat idehaza nevezték – Batu és Szübőtej vezetésével 1241. április 11-én, Muhi mellett találkoztak az őket megállítani érkező IV. Béla seregeivel.
A magyar király hatalmas sereget gyűjtött, amely sokáig derekasan védte a Sajó folyón átívelő hidat a tatár támadástól. A mongolok jobb szárnya azonban északon sikeresen átkelt a folyón és oldalba támadta a hidat védő magyarokat, akik így a táboruk köré vont szekérvárba vonultak vissza.
A tatárok ezt követően bekerítették a magyar sereget, majd fokozatosan teljesen felőrölték azt. A csatatéren veszett a nádor, valamint az esztergomi és a kalocsai érsek is, míg IV. Béla öccse, Kálmán herceg belehalt a csata során szerzett sérüléseibe. A királynak végül sikerült elmenekülnie előbb a csatából, majd az őt az egész országon keresztül üldöző tatárok elől is.
A mongol sereg hatalmas pusztítást végzett Magyarországon, de a kőből épített várak többségét nem sikerült bevenniük. 1242-ben aztán váratlanul, de szervezetten kivonultak Magyarországról – amely lépés pontos okáról máig megoszlanak a történészi álláspontok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap