Kétszer próbált visszatérni trónjára az egyetlen király, akit a Himnusz dallamaira koronáztak

2017. augusztus 17. 14:03 MTI

130 éve, 1887. augusztus 17-én született IV. Károly, Magyarország és az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó uralkodója. Második visszatérési kísérlete után az antanthatalmak Madeira szigetére szállították, ahol szegény körülmények között élt a spanyolnátha miatt bekövetkezett haláláig. Halála után nem sokkal kezdeményezték boldoggá avatását, amelyre 2004. október 3-án került sor.

Korábban

Magyarország és I. Károlyként az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó uralkodója 1887. augusztus 17-én született Károly Ferenc József Lajos Hubert György Mária néven. Apja Ottó Ferenc főherceg, I. Ferenc József unokaöccse, anyja Mária Jozefa szász királyi hercegnő volt. Katolikus neveltetésben részesült, Bécsben a bencések középiskolájában tanult, majd Prágában folytatott jogi-közgazdasági tanulmányokat. Katonai pályafutását 1903-ban kezdte meg, a soknemzetiségű Monarchia szinte minden nyelvén részesült oktatásban. 1911-ben vette feleségül Bourbon-Pármai Zitát, a Habsburg-házban ritka szerelmi házasságból nyolc gyerek született.

Károlyt nem nevelték uralkodónak, és ő sem számított arra, hogy az válik belőle. Apja 1906-ban bekövetkezett halála után azonban egyre előrébb került a trónöröklési sorban: két nagybátyja közül az egyiket rangon aluli házassága miatt a családból is kitagadták, a másik, az immár trónörökös Ferenc Ferdinánd főherceg szintén rangon alul házasodott, s ezért kénytelen volt lemondani gyermekei trónigényéről. Ferenc Ferdinándot 1914. június 28-án Szarajevóban meggyilkolták (a Monarchia egy hónappal később hadat üzent Szerbiának, amivel megkezdődött az első világháború), s Ferenc József 1916. november 21-i halála után a 29 éves Károly ült a recsegő-ropogó birodalom trónjára.

Magyarország apostoli királyává 1916. december 30-án koronázták meg. Az ország és egész Budapest ünnepelt, a háború közepette is fényűző rendezvényekre került sor. A nap az Országgyűlés két házának ülésével kezdődött, majd a képviselők átvonultak a budai Várba, a ceremónia színhelyéül szolgáló Mátyás-templomba, amely előtt már összegyűltek a megyék és városok küldöttségei. Ezután érkezett meg a koronázási menet, élén egy huszárszázaddal, majd a főváros küldöttségével, mögöttük lovagolt Tisza István miniszterelnök.

A királyi pár és és a négyéves Ottó trónörökös nyolclovas hintón érkezett, Károly díszmagyart viselt, Zita királyné arannyal és gyönggyel hímzett bársonyruhában, hajában gyémántos diadémmal lépett alattvalói elé, a négyéves Ottót bársonymentébe öltöztették, fejébe magyaros csákót nyomtak. A menet ágyúdörgés és harangzúgás közepette, a koronázások történetében először (és utoljára) nem az osztrák, hanem a magyar Himnusz hangjaira vonult be a templomba, ahol az oltárra helyezték a koronázási jelvényeket.

A szertartás az évszázados hagyományok szerint zajlott le: Csernoch János esztergomi érsek, hercegprímás a király jobb karját szentelt olajjal felkente. Ezután Károly vállára borították Szent István palástját, és elkezdődött a szentmise. Az esztergomi érsek kivonta Szent István kardját, amellyel felövezte a királyt, aki megtette a szokásos négy vágást, majd hüvelyébe rejtette a fegyvert. Ezt követően az esztergomi érsek és az ez alkalommal "királyhelyettesi", azaz nádori tisztséget ellátó Tisza István kormányfő a király fejére tették a Szent Koronát, miközben a főpapok kinyújtott kézzel áldást mondtak. (A korona túl nagy volt Károly fejére, ezért ki kellett bélelni, de erre már korábban is volt példa.) Az új uralkodó megkapta a jogart és az országalmát is, majd elfoglalta a trónt, és felzúgott az „Éljen a király!” kiáltás.

Ezután került sor Zita királyné megkoronázására, majd a szertartás végeztével a király a koronával a fején a Szentháromság téren felállított emelvényen nyilvánosan letette a koronázási esküt, majd ismét elénekelték a Himnuszt. A király lóra szállt, és a menettel a Szent György térre vonult, ahol fellovagolt a 63 vármegye földjéből emelt koronázási dombra, megtette a négy kardcsapást a négy világtáj felé, jelképezve, hogy bárhonnan jöjjön is támadás, megvédi az országot. Ezt követte a hagyományos ebéd, amellyel a koronázás véget ért, a király este családjával visszautazott Bécsbe. A Szent Koronát még három napig közszemlére tették, de a háború miatt a szokásos népünnepély elmaradt, inkább a szegényeknek főztek az ingyenkonyhákon.

Károly mindössze két évig uralkodott. Békeidőben valószínűleg kiváló király lett volna, de a háború viszontagságai közepette nem tudta egyben tartani birodalmát. Az első világháborúban katonai vereséget szenvedő Osztrák-Magyar Monarchia 1918 novemberében szétesett. Károly belátva helyzetének tarthatatlanságát november 11-én lemondott az osztrák, majd két nappal később a magyar államügyekben való részvételéről, de trónigényét fenntartotta.

Svájci emigrációjából két alkalommal - először 1921. március 27. és április 5. között, majd október 20-23-án - tett sikertelen kísérletet a magyar trón visszaszerzésére. A második királypuccs bukása után, mivel továbbra sem volt hajlandó lemondani a trónról, az antanthatalmak családjával a távoli Madeira szigetére vitték. Itt szerény körülmények között élt 1922. április 1-jén spanyolnátha miatt bekövetkezett haláláig, nyolcadik gyermekének születését már nem érte meg. Magyarországon a nemzetgyűlés 1921. november 6-án mondta ki a Habsburg-Lotaringiai-ház trónfosztását. Károly elsőszülöttje, az európai politikai életben tevékenyen részt vevő Habsburg Ottó személyes trónigényéről az osztrák trónra 1961-ben mondott le.

A „békecsászár” méltósággal és panasz nélkül viselte hányattatásait, ezért halála után nem sokkal kezdeményezték boldoggá avatását, amelyre 2004. október 3-án került sor.