Keresztre feszítéstől a közösülés során kapott agyvérzésig – 10 bizarr pápahalál
2017. április 11. 08:21
A fogamzásgátló módszereket felsoroló pápa, akire rászakadt a plafon, az egyházfő, akit fejen találtak egy kővel, a Szent Péter-utód, akit lefejeztek egy szentmise közepén, a szentatya, aki egy férjes asszonnyal történő közösülés során kapott stroke-ot és a pápa, akit egy párnával fojtottak meg. A katolikus egyház első évezrede során nem volt egy életbiztosítás a Pápai Állam vezetőjének lenni, ugyanis több mint három tucatnyi Szent Péter-utód távozott az élők sorából nem éppen természetes halállal. Összeállításunkban a tíz legkülönösebb halálesetet mutatjuk be.
Korábban
Fejjel lefelé a kereszten
„Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta” – mondta Máté evangéliumának tanúsága szerint Jézus Krisztus Simonnak, egynek a 12 tanítvány közül, a későbbi Szent Péternek, akit a katolikus egyház első pápájaként tartunk számon. A heves természetű Péter 42-ben alapította meg a római püspökséget, ám 50-ben rövid időre el kellett hagyni az Örök Várost, ugyanis a többi zsidóval együtt elűzték, bár később többször járt még Rómában. A 64-es nagy tűzvész után Nero keresztényüldözése addig soha nem látott magasságokba emelkedett, többek között elrendelte Péter letartóztatását is. Ekkor ő nem tartózkodott a fővárosban, de állítólag látomása volt, melyben üzenetet kapott: térjen vissza, fogadja el sorsát, és álljon be az egyház mártírjainak sorába. Évszázadokkal később keletkezett leírások szerint Pétert kereszthalálra ítélték, ám ő azt kérte, hogy fejjel lefelé feszítsék meg, mivel nem tartotta magát méltónak Jézushoz hasonlóan halni meg.
A keresztre feszítés az egyik leghosszabb ideig tartó kínokkal járó kivégzési módszer volt. A „T”, „X”, „Y” vagy a hagyományos alakú kereszten haldokló elítélt napokig is szenvedhetett. A halál zömében a fulladáshoz köthető, ugyanis egy bizonyos idő eltelte után az áldozat – és főként a rekeszizma – annyira legyengült, hogy nem volt képes megemelkedni a levegővételhez. A fejjel lefelé fordított kereszten történő agónia pedig még fájdalmasabb kínokkal járt. Szent Péter a hagyomány szerint ott nyugszik Rómában a Szent Péter bazilika kupolája alatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap