Kegyetlen barbárok vagy az egyház áldozatai? – a vandálok igazi arca

2016. január 4. 12:42

Rettegett kalózok

Bár III. Valentinianus császár 435-ben végül engedélyezte a vandálok számára, hogy több provinciába is legálisan betelepüljenek, Karthágót, Róma első számú gabonaraktárát nem volt hajlandó átadni. Geiserich azonban nem hátrált meg, és 439-ben a kulcsfontosságú várost is – gyakorlatilag harc nélkül – meghódította és kifosztotta. A Vandál Királyság fővárosa innentől kezdve Karthágó lett. Geiserich igyekezett kihangsúlyozni királyi hatalmát. A többi barbár uralkodótól eltérően olyan pénzérmét veretett, amelyen a saját arcképét tüntette fel.

A vandálok kisajátították a jobb minőségű földeket, az őslakosoknak pedig amellett, hogy meg kellett elégedniük a rosszabbakkal, még adót is fizetniük kellett utánuk. A hódítók Karthágó elfoglalása révén jelentős flottaállományra is szert tettek, és meghódították Szicíliát, Korzikát, Szardíniát és a Baleár-szigeteket. Mindennapossá váltak a Földközi-tenger mentén fekvő területek elleni kalóztámadások, amelyekkel hatalmas károkat okoztak ezzel a térségi kereskedelem zavartalanságában érdekelt államoknak. A Nyugat-és Keletrómai Birodalom kikötőiben is nagyszabású erődítési munkálatok kezdődtek, de a Mediterráneum nagyhatalmai eredménytelenül vették fel a harcot új ellenségükkel szemben. A bizánci hadsereg 440-es évek elején a vandálok ellen vezetett hadjáratai sorra kudarcot vallottak.

Geiserich diplomáciai manővereivel igyekezett megszilárdítani királysága pozícióit, ám előfordult, hogy egyes lépéseivel magára haragította szövetségeseit. Fia, Hunerich a vizigót király, Theoderich lányát vette feleségül, ám Geiserich egy idő után azzal vádolta meg menyét, hogy meg akarja mérgezni, ezért levágott orral és fülekkel küldte vissza apjához. Ez érthetően nem tett jót a vandál-vizigót viszonynak.

A vandál király diplomáciai baklövései ellenére virágzó tengeri birodalmat hozott létre. A legenda szerint ebben az is szerepet játszott, hogy gyerekkorában egy lovasbaleset következtében lesántult, és ezért élete hátralevő részében már nem tudott felszállni a lovakra. Mivel ezt a szégyent egy szárazföldi birodalom uraként valószínűleg nem tudta volna elviselni, nem maradt más lehetőség, mint tengeri hatalommá válni. Geiserich sajátos történetfilozófiai megközelítéssel támasztotta alá a sokszor véletlenszerűen kiválasztott ellenség ellen megindított tengeri portyázásait. Azt vallotta ugyanis, ha valamilyen népet megtámadnak, az bizonyára azért történik, mert kiváltották Isten haragját.

Valószínűleg ennek jegyében vágott neki Róma elleni hadjáratának is. A vandálok betörését a Nyugatrómai Birodalom vezetőinek belső harcai nagyban elősegítették. Miután III. Valentinianus 454-ben megölette hatalmára veszélyesnek tartott hadvezérét, Flavius Aëtiust, válaszul a meggyilkolt politikus egyik híve, Flavius Petronius Maximus végzett a császárral. Róma anarchiába süllyedt. A Geiserich és Valentinianus között megkötött egyezség semmissé vált, és a városban nem sokkal később mintegy száz hajóval megjelent a vandál flotta.

I. Leó pápa Geiserich elé vonult, hogy kérje, legyen irgalmas Róma népével. A vandál uralkodó ígéretéhez híven nem rombolta le teljesen a várost, és a gyilkosságoktól is tartózkodott, de a 14 napos fosztogatásnak számos értéktárgy esett áldozatul. Többek között a császári palota kincsei, valamint a Jupiter-teplom bronzból készült, arannyal bevont tetőzetének a fele is a zsákmány között szerepelt. Eudoxia, az özvegy császárné két lányával együtt szintén kénytelen volt a vandálokkal tartani Afrikába, ráadásul az idősebbik utód a vandál trónörökös, Hunerich felesége lett.

előző oldal következő oldal 2 / 3