Járványok és klímaváltozás okozta Róma végzetét

2022. június 24. 19:20 Klió, Múlt-kor

Kyle Harper, a University of Oklahoma fiatal professzora tavaly megjelent könyvének címe The Fate of Rome, amit ez esetben „fátumnak” vagy „végzetnek” kellene fordítanunk. Kitűnően megírt, szellemes és szórakoztató könyve akár paradigmaváltást is jelenthet a római korral foglalkozó történetírásban. Harper ugyanis olyan dologra vállalkozott, amire előtte még senki: „a bacilusok szemszögéből” írta meg a késői Római Birodalom történetét. Harper könyvében két természeti jelenség vizsgálatát vállalta magára. Az egyik a nem antropogén jellegű klímaváltozás, a másik az antropogén járványok története.

Leó pápa rábeszéli Geiseriket Róma megkímélésére (Ferenc mester, 1475)

Korábban

Három világjárvány, amely megpecsételte a Birodalom sorsát

Grüll Tibor: „Róma végzete” – a késői Római Birodalom története ökológiai szemszögből című recenziója a Klió magazin 2018/3. számában jelent meg. Az eredeti írás ezen a linken érhető el.

A kötet hosszú bevezető szakaszában felvázolja azokat a környezeti, társadalmi, politikai, gazdasági stb. struktúrákat, melyek a történések keretéül szolgálnak. Edward Gibbon a „legboldogabb kornak” nevezte az Augustus uralmától az Antoninusok koráig (Kr. e. 27–Kr. u. 193) tartó időszakot az ókori Róma történetében. Ahol Harper könyvét komoly kritikával kell kezelnünk, az történetesen ez a bevezető száz oldal.

A fontos számadatok közlése [Róma lakossága egymillió fő; a Birodalomban 1000 város található; a csecsemőhalandóság 30 százalék (73. o.); a születéskor várható élettartam férfiaknál 26,2, nőknél 27,3 év (73. o.); az átlagos testmagasság a férfiaknál 164, a nőknél 152 cm (76. o.) stb.] ugyanis nagyobb körültekintést igényelt volna. Hasonlóképpen tényként kezeli a hatalmas mértékű deforesztációt (51. o.), meg sem említve az ekörül régóta dúló szakmai vitákat.

A GDP-adatokkal kapcsolatban ugyan kétféle szélsőséget említ (évi 250 millió denarius versus 5 milliárd denarius), de itt is csak Keith Hopkins és Walter Schiedel műveire hivatkozik; holott ezeknél finomabb becslések is léteznek. Az adatok ilyetén összeválogatása eléggé koncepciózus: a szerző célja, hogy bemutassa, a Római Birodalomban a társadalom és a gazdaság is olyan rossz állapotban volt, hogy szinte előkészítette a talajt a pusztító járványoknak. Az olyan sommás megállapítások, mint pl. „az ókori gyógyászat inkább ártott, mint használt” (58. o.); vagy „a Római Birodalom gazdag volt, de beteg” (65. o.) is ezt bizonyítják.

Bioarcheológiai vizsgálatok alapján állítja, hogy a római uralom „egészségügyi katasztrófa” volt Britannia számára (76. o.), és általában véve is a „római civilizáció beteggé tette a provinciákat” (79. o.). Ezek a megállapítások azonban erősen vitathatók.

A kötet három globális epidémia történetét dolgozza fel: az Antoninuskori (II. század), a Cyprianus-féle (III. század) és a Justinianus alatti (VI. század) járványokat. Mind a három esetében hangsúlyozza, hogy a járványok egyik legfontosabb előfeltétele: az addig soha nem látott mértékű „összekapcsoltság” (connectivity) a Római Birodalom magasfokú szervezettségének köszönhetően alakult ki.

A birodalom legnagyobb kiterjedése idején 117-ben, Traianus uralkodása alatt (forrás: wikipédia / Tataryn / CC BY-SA 3.0)

Ugyancsak fontos alap volt a Birodalom határain messze túlnyúló kereskedelem, amelynek révén nemcsak értékes árucikkekkel, hanem idegen tájak (elsősorban India, Kína, Közép-Ázsia) addig nem ismert kórokozóival találkoztak a rómaiak („globális hálózatok”, 91. o.).

A másik fontos feltétel volt szerinte a magas szintű urbanizáltság: „a városok a mikrobák petricsészéi voltak” (67. o.) – ám a szerző elfelejti megemlíteni, hogy épp a városok tettek legtöbbet a közegészségügy érdekében: a vízvezetékeken viszonylag tiszta vizet vezettek a közkutakba, sőt akár az otthonokba is; a csatornarendszeren keresztül elvezették az eső- és szennyvizet; a higiénia érdekében nyilvános közvécék működtek; a városokban orvosok, borbélyok, gyógyszerészek tették a dolgukat.

Harmadik tényezőként megemlíti a tájátalakítást, amely valóban igen nagymértékű volt a Római Birodalomban. Róma endemikus maláriafertőzöttségéhez nagyban hozzájárult az is, hogy a környezet átalakítása következtében még jobban elterjedtek a szúnyogok – állítja a szerző (87. o.). Tudnunk kell azonban, hogy a rómaiak igen sok pénzt és energiát öltek bele a mocsarak lecsapolásába – még ha ez nem is mindenütt sikerült –, ami bizonyára csökkentette a szúnyogok élőhelyét.

következő oldal 1 / 2