Izlandról érkezik a 2024-es Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége
2024. január 12. 11:20 MTI
Jón Kalman Stefánsson izlandi író, valamint Franciaország lesz az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. A rendezvényt szeptember 26. és 29. között immár 29. alkalommal tartják meg – közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) csütörtökön az MTI-vel.
Forrás: Wikipedia / Hreinn Gudlaugsson / CC BY-SA 4.0
Korábban
Mint írták, Jón Kalman Stefánsson a kortárs izlandi irodalom egyik legjelentősebb, világirodalmi rangú alkotója. 1963-ban született Reykjavíkban, dolgozott kőművesként, mészárszéken, halfeldolgozóban, egy nyarat rendőrként a keflavíki reptéren, később pedig középiskolai irodalomtanár és könyvtáros lett.
Írói pályafutása versekkel indult, első kötete 1988-ban jelent meg, regényeket a kilencvenes években kezdett publikálni, amelyek aztán a nemzetközi sikert is meghozták számára. 2005-ben Nyári fény, aztán leszáll az éj című művével elnyerte az Izlandi Irodalmi Díjat, 2011-ben pedig neki ítélték a Per Olov Enquist Irodalmi Díjat. 2017-ben A halaknak nincs lábuk című regényét jelölték a Nemzetközi Man Booker-díjra, és 2022-ben elnyerte az év legjobb idegen nyelvű könyvének járó francia Prix du livre étranger díjat.
Gazdag meseszövésű, a hétköznapi jelent és a sokszor fájdalmakkal terhes múltat páratlan lélektani tudással összekötő történeteiben hibátlan stílus- és arányérzékkel elegyíti a költőiséget a zord és gyakran kegyetlen izlandi táj és természet részletgazdag leírásával. Regényei mindig az élet legfontosabb dolgairól szólnak, az egyszerre fordulatos és mozaikszerű cselekményvezetés elemi élményszerűséggel teszi átélhetővé, mi a szerelem, a fájdalom és mi a halál.
Jón Kalman Stefánsson regényeit számos európai nyelvre lefordították. Magyarul először 2018-ban a Typotex Kiadónál jelent meg A halaknak nincs lábuk című kötete Patat Bence fordításában. Egyik fő műve, az Izlandi Irodalmi Díjjal is elismert Menny és pokol-trilógia 2019-ben jelent meg a Jelenkor Kiadó gondozásában, Egyed Veronika fordításában. A trilógiát 2019-ben az év könyvének választotta a Könyves Magazin.
További kötetei magyarul: A mindenséghez mérhető (Typotex, 2020), Nyári fény, aztán leszáll az éj (Typotex, 2021), Asta (Jelenkor, 2021), Csillagok sercegése (Typotex, 2021), Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről (Typotex, 2023), Hiányod maga a sötétség (Jelenkor, 2023).
Először 2018-ban járt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Később a Margó Irodalmi Fesztivál meghívására 2019-ben, 2021-ben és tavaly is ellátogatott Budapestre.
Idén több kötete fog megjelenni magyar nyelven: a Typotex Kiadó gondozásában a lírai életmű keresztmetszetét nyújtó Versek Egyed Veronika fordításában, a szerző önironikus, Minek pazarolni a papírt? című utószavával; az Árkok az esőben (fordította: Egyed Veronika) és a Sárga tengeralattjáró (fordította: Patat Bence) című kötete pedig a Jelenkor Kiadónál várható.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása is. Idén Franciaország, azaz a kortárs francia irodalom szerepel a fesztivál fókuszában, a legjelentősebb francia kortárs írók részvételével – írták a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap