Isztambuli vakáció – évszázados fotókon élhetjük át egy német család útját az Orient expresszen
2018. augusztus 27. 12:58 Múlt-kor
Egy Balkán-túra a Duna mentén, egészen Isztambulig ma is olyan kaland, amit sokan szívesen átélnének. Nem volt ez másképp a 20. század elején sem. Most egy régi gyűjteményből előkerült fotókon átélhetjük egy német család 1903-as nyaralását - Bécstől egészen a szultáni fővárosig.
Korábban
A Bréma mellett található német kisváros, Ottersberg lakója Wolfgang Wiggers. A szabadidejét fotózással és régiséggyűjtéssel töltő gimnáziumi tanár bukkant rá 2017-ben egy nagy adag, különleges fotónegatívra. A képek egy német család nyaralását örökítik meg, akik 1903-ban, Lohr am Mainban található otthonukból felkerekedve elutaztak Bécsbe, majd ott felszálltak a híres Orient expresszre. Az Isztambul felé vezető útat hol vonattal, hol egy dunai gőzhajóra szállva tették meg.
A napjainkban is fantasztikusnak számító utazást több mint 200 fényképen örökítették meg. A negatívok egy része sajnos nedvesség miatt súlyosan károsodott az elmúlt évszázad folyamán, és maga a kamera sem volt a legjobb minőségű Wiggers szerint. Az előhívott képeken mindazonáltal így is átélhetjük a hosszú út állomásait. Sétálhatunk Bécsben, megcsodálhatjuk a Budai Várat, vendégeskedhetünk Bukarestben és bepillanthatunk a Balkán sokszínű népeinek mindennapi életébe is. Az utazás pedig Isztambulban sem ér véget, a korabeli török fővárost követően a német család továbbutazott dél-kelet felé, egészen Eskisehir városába, ahol feltehetően egy baráti családot látogattak meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap