Ismerkedjen meg Tutanhamon dédszüleivel
2016. március 7. 08:35
Korábban
Egy lépésre a tragédiától
Amikor Juja és Tuja meghalt, királyi rokonaik tettek róla, hogy uralkodói pompával, a Királyok völgyében, a királyok és főnemesek temetkezési helyén földeljék el őket. KV46 néven azonosított sírjukat 1905-ben fedezték fel. A szakértők úgy vélik, a sírt háromszor is kirabolhatták – egyszer nem sokkal a temetés után, kétszer pedig akkor, amikor közelben lévő sírhelyek épültek. A mozgatható tárgyakat – úgymint az ékszereket vagy az értékes olajokat tartalmazó tárolóeszközöket – elvitték, de valószínűleg megzavarhatták őket, mert még így is számos olyan kincset hagytak hátra, amelyek az ókori Egyiptom aranykorának gazdagságáról tanúskodnak.
Bár a mumifikálás egy hosszú és költséges folyamat volt, a balzsamozók Juja és Tuja esetében láthatóan nem sajnálták a pénzt. A két múmia arcáról készült képeket nézve szinte úgy tűnhet, mintha csak nemrég hunytak volna el. Hasonlóan lenyűgözőek a sírban talált mellékletek is. A kutatók többek között aranyozott koporsókat és maszkokat, csillogó székeket és ágyakat, egy teljes szekeret, díszes mészkő vázákat, intarziás dobozokat, egy emberi hajból készült parókát, bőrből és szalmából font szandálokat, valamint kis szobrokat, ún. usébtiket is találtak, amelyeknek az volt a feladata, hogy a túlvilágon életre kelve gazdáikat szolgálják.
A sírban talált kincsek azonban csak a szerencsének köszönhetően tekinthetők meg ma is. A feltárást finanszírozó amerikai milliomos, Theodore Davis ugyanis nem tudta kivárni, míg a sírba bevezették az elektromos világítást, és két társával együtt gyertyákkal hatolt be a kamrába. A gyertyák „annyira kevés fényt adtak, és annyira elvakítottak minket, hogy nem is láttunk semmit az arany csillogásán kívül” – emlékezett vissza Davis. A milliomos – kezeiben egy-egy gyertyával – túl közel merészkedett az egyik koporsóhoz, miközben egy feliratot próbált elolvasni. Egyik társa szerencsére még időben észlelte a veszélyt, és elhúzta Davist a gyúlékony tárgytól. Ez mentette meg a sírhelyet a pusztulástól, amely a könnyedén lángra lobbanó anyagokkal teli kamrában szinte biztosan bekövetkezett volna. Hasonlóan kényes helyzet – a modern technológiának hála – a Tutanhamon sírja mögötti falban feltételezett kamrák feltárásakor nem fordulhat majd elő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat
- 7+1 híres merénylet a történelemből
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.