Indián sámánok ezeréves kábítószereire bukkantak Bolíviában
2019. május 8. 12:39 MTI
Egy bőrtasak maradványában erős hallucinogén kábítószereket találtak tudósok, amelyek feltehetően egy dél-amerikai sámáné voltak. Az ősi lelet azt jelzi, hogy nemcsak ismerten hallucinációt okozó növényeket használtak, hanem különböző növényeket is vegyítettek a hosszabb és erőteljesebb bódulat eléréséhez – írja az Independent.
Korábban
A mára már kiapadt Sora folyó völgyében tették a ritka felfedezést az antropológusok, Délnyugat-Bolíviában 2010-ben. A radiokarbon kormeghatározás időszámításunk szerint 900 és 1190 közé helyezi időben a leletet. A rituális csomag egy apró barlangban volt, amelyet egy ember temetése során hagyhattak ott.
A csapat számos pszichoaktív összetevőt – kokaint, benzoilekgonint, harmint, bufotenint, dimetiltriptamint, pszilocint – talált az anyagban, amelyet legalább három – de lehetséges, hogy négy vagy öt – különböző növényfajból nyerhettek a készítői.
Melanie Miller kutató, aki a minták elemzéséért volt felelős, elmondta: a megtalált maradványok olyan növényekből származnak, amelyek nem teremnek a környező területen, így Dél-Amerika nagyobb területei közötti kereskedelmi hálózatot és a sámánok fejlett növénytani tudását feltételezhetjük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap