7 végzetes pillanat

Igencsak foghíjas a brit parlament műkincs gyűjteménye

2018. július 31. 14:53 MTI

A nyilvántartások szerint nem találnak több mint 220 alkotást a brit parlament hozzávetőleg kilencezer darabos műgyűjteményéből. A parlamenti kurátorok az adatbázis hibáira hivatkoznak az ügyben, elismerték azonban, hogy nem tudják, ellopták-e a műveket.

Brit parlament

A parlament kollekciójának értékét legkevesebb 10 millió fontra (3,64 milliárd forintra) becsülik, a katalógusban azonban 224 mű, köztük festmények, rézkarcok és nyomatok mellett a „hiányzik” szó szerepel.  Az elveszett alkotások között van Robert Dighton festménye ifjabb William Pitt miniszterelnökről, a legfiatalabb, 24 éves korában kinevezett brit kormányfőről vagy épp William John MacLeod egy második világháborús olajképe. Nem találják John Stanton Ward egy rajzát, amely egy ajtónállót ábrázol a Lordok Házában. A művész munkái rendre több ezer fontért cseréltek gazdát a múltban. A parlamenti kurátorok az adatbázis hibáira hivatkoznak az ügyben, elismerték azonban, hogy nem tudják, ellopták-e a műveket.

A szakemberek szerint a „hiányzik” megjelölés még az 1980-as évekből maradt hátra, amikor jóval kevésbé volt megbízható a nyilvántartás. „Manapság már a múzeumi követelményeknek megfelelő adatbázist használunk, és sok esetben sikerült tisztázni az örökölt anomáliákat, de ez aprólékos és sok időt igénylő munka” – idézte a The Times című lap pénteken a hivatalos tájékoztatást. A szakemberek remélik, a parlament több milliárd fontba kerülő felújítása alkalmat ad számukra több hiányzó mű megtalálására. „A restaurálás jelentős alkalom a parlament műgyűjteményének részletes áttekintésére, a katalógusbeli régi hibák tisztázására és egy jó dokumentációs gyakorlat alkalmazásának biztosítására” – fogalmaztak.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!