Honnan tudhatod, hogy egy nő csak incselkedik veled? – útmutató az 50-es évekből
2016. augusztus 31. 13:55
Hosszú, igéző pillantást vet a válla felett a férfire, vagy szándékosan leejt valamit, hogy aztán a kiszemelt „áldozat” felvehesse neki – két mozzanat, amelyet a The Boyfriend And the Girlfriend (A barát és a barátnő) című magazin 1952. novemberi száma szerint biztos jele annak, hogy egy nő csak incselkedik valakivel, ám valójában nem akar tőle semmit. A lapszámra a clotho98 nevű felhasználó talált rá nemrég a Flickr-ön.
Korábban
Ahogy a cikk elején olvasható: „Minden fiú bosszantódolog-listáján előkelő helyen szerepel a lányok azon típusa, amely a következő két oldalon lesz látható. Majdnem minden csinos lány flörtöl egy kicsit. Ez természetes. Egy incselkedő lány azonban nem elégszik meg a flörtöléssel: a maga módján, bájai félreérthetetlen mutogatásával igyekszik magához édesgetni a fiúkat – ki nem mondott ígéretekkel, amelyek teljesítése esze ágában sincs.” A cikk ezután hozzáteszi, hogy az incselkedő, kacér lányok tisztességtelenek, és csak játszanak a fiúkkal, amelynek során nem átallnak bevetni a legócskább trükköket, amelyek olykor működnek, olykor pedig nem. Végül hozzáteszik, egyetlen olyan fiú sem szeretne elvenni egy olyan lányt, aki rajta kívül másnak is szívesen megmutatja bájait. A lap képeket is közölt azokról a mozdulatokról, amelyeket látva egy fiúnak óvakodnia kell, mivel ezekből tudható, hogy egy lány csak szórakozik vele.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50