7 végzetes pillanat

Hogy élte meg Einstein az antiszemitizmus erősödését Németországban?

2018. november 15. 16:52 MTI

Csaknem negyvenezer dollárért kelt el egy keddi jeruzsálemi árverésen Albert Einstein nővéréhez írt levele, amelyben a tudós már 1922-ben a Németországban terjedő antiszemitizmusról számol be.

Einstein levele

Einstein a zsidó származású Walter Rathenau német külügyminiszter meggyilkolását követően írta a levelet, miután elhagyta Berlint. A nővérének, Majának címzett levélben az országban elharapódzó antiszemitizmusról ír.

„Egész jól vagyok, német kollégáim minden antiszemitizmusa ellenére. Gazdaságilag és politikailag is sötét idők elé nézünk, úgyhogy örülök, hogy fél évre elszabadulhatok az egésztől” - fogalmazott a fizikus a másfél oldalas, németül írt levélben. Egyúttal igyekezett megnyugtatni nővérét, mint írta: „Ne aggódj miattam, én sem teszem, bár ez nem túl kóser”.

Einstein a levelet valószínűleg Kielben vetette papírra, mielőtt Ázsiába indult volna, ahol előadásokat tartott - közölte a Kedem aukciósház. A Nobel-díjas fizikus 1933-ban hagyta el Németországot, miután a nácik hatalomra kerültek. Az Egyesült Államokba emigrált, és lemondott német állampolgárságáról. A levél kikiáltási ára 12 ezer dollár volt. A magát megnevezni nem kívánó vásárló végül 39 ezer 360 dollárt adott a dokumentumért.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!