Hét zűrös legenda az űrkutatás történetéből, amely máig felkavarja a közvéleményt
2017. május 11. 17:02
Az elmúlt évszázadban fellendülő űrkutatás valóságos aranybánya volt az összeesküvés-elméletek hívei számára. Egyesek a Mars felszínén épített csatornákat, mások vénuszi élőlényeket vélnek felfedezni egyes képeken. Rengetegen meg vannak győződve róla, hogy a kormányzat már rég kapcsolatot teremtett a földönkívüliekkel lezuhant űrhajókon keresztül, ugyanakkor vannak, akik még azt is kétségbe vonják, hogy megtörtént-e egyáltalán Neil Armstrong holdraszállása. Következzen hét zűrös história az űrkutatás történetéből.
Korábban
Járt-e ember a Holdon?
Az Apolló-program keretében 1969-1972 között 12 amerikai asztronauta sétálhatott a Hold szürke felszínén. A rendkívüli vállalkozás természetesen már azóta foglalkoztatja az összeesküvés-elméletek híveit, amióta csak Neil Armstrong híres szavai: „Kis lépés az embernek, nagy ugrás az emberiségnek” recsegve-ropogva megérkeztek a földi rádióállomásokra. Azóta már számos fénykép is nyilvánosságra került az első holdraszállás eseményeiről, amelyek gazdag alapanyagot biztosítanak azok számára, akik szerint az egész program és vele a holdraszállás valójában csak színjáték volt.
Leggyakoribb érveik között találjuk, hogy a képeken nem látszanak a csillagok, és képtelenségnek tartják, hogy a kitűzött amerikai zászló lobogjon a Holdon, hiszen azon, légkör híján, nem is fújhat a szél. Ezeknek a jelenségeknek azonban meglehetősen prózai magyarázataik vannak. A csillagok éppen azért nem látszanak a holdi égen, amiért a Földön sem látjuk őket nap közben: a napfény ugyanis teljesen elmossa a csillagok fényeit. A zászló lobogásának titka az anyagában rejlik. A NASA emberei ugyanis gondolva arra, hogy egy hétköznapi zászló – amely egyszerűen csak lógott volna a rúdon – nem mutat majd túlságosan felemelő látványt a holdraszállást megörökítő fotókon, olyan fémszálakat szőttek a lobogóba, amelyek viszonylagos tartást biztosítottak neki, ezzel olyan hatást keltve, mintha a zászló tényleg kibontva szállna a Hold felszínén.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Ókor
- Római kori síremlékre és ritka szarkofágra bukkantak a Nemzeti Múzeum kutatói
- Bajosan fért volna be az ebédlőbe az angol ügyvéd különös árverési zsákmánya
- Gyarapodó ismereteink dacára ma is rejtélyek övezik Ötzi halálát
- Új interaktív kiállítás mutatja be Aquincum római katonáinak életét
- Hadigépeivel vonhatta magára a rómaiak haragját Arkhimédész
- Kannibalizmus, kasztráció, halál és újjászületés: mit hittek az ókorban a világ keletkezéséről?
- Ókori felkelők fegyvereire bukkantak Izraelben
- Egyszerű bűnözőnek és az igazság bajnokának is szívesen látja Spartacust az utókor
- Ókori gyerekcipőre bukkantak egy németországi sóbányában
- A közfelfogással szembemenve szervezte meg a magyar nők oktatását Veres Pálné 19:05
- Türelmetlenségétől vezetve alapított gyárat William Boeing 17:05
- Tizenkilenc magyar hősi halottat exhumáltak Gátéren 14:22
- Római kori síremlékre és ritka szarkofágra bukkantak a Nemzeti Múzeum kutatói 14:20
- Work in Progress – kiállítás mutatja be a veszprémi vár felújítás közbeni állapotát 11:19
- Hatáskörét messze túllépve állította ki védlevelek ezreit a budapesti zsidóknak Ángel Sanz Briz 09:50
- Nem akartak megválni az amerikai flotta tisztjei a „kilencfarkú macskától” 09:05
- A megháromszorozódott költségek is hamar megtérültek a hajózhatóvá tett Al-Dunán tegnap