Hét történelmi tévhit, amelyet mára eloszlatott a tudomány
2018. augusztus 10. 13:51 Múlt-kor
A széles közvélemény körében számtalan olyan történelmi legenda, tévedés és félreértés terjed napjainkban is, amelyeket a történelemtudomány már régen megcáfolt. Most ezek közül mutatunk be hetet.
Korábban
A rómaiak Karthágó helyét sóval hintették be
A legenda szerint a harmadik pun-római háború végén, Kr.e. 146-ban ifjabb Scipio elfoglalta az észak-afrikai Karthágó városát, falait lerombolta, földjét felszántotta, s barázdáit sóval hintette be. A tévhit még az 1930-ban kiadott Cambridge Ancient History-ban is ismert és megkérdőjelezhetetlen tényként szerepelt.
Ez a felvetés azonban teljesen alaptalan, ugyanis egyetlen ókori forrás sem szól erről. Legrészletesebben az ostromot végignéző Polübiosz feljegyzései alapján beszámoló Appianosz 2. századi művében olvashatunk a város lerombolásáról, ám ott csak arról szól a fáma, hogy átkot mondtak az ellenséges városra, és megtiltották, hogy bárki ott lakjék.
A Bibliában azonban találunk rá példát. A Bírák könyvében Szichem városa fellázadt az Izraelen uralkodó Abimelek ellen, aki elfoglalta a lázadó települést, „a benne lévő népet fölkoncolta, a várost pedig lerombolta, és bevetette sóval.”
Valószínű, hogy csak egy fantáziadús középkori krónikás vette át a bibliai legendát, s terjesztette el igen masszívan a tévhitet. Az Úr büntetésének tarthatta a sóval való behintést, amelyet a keresztény szempontból bűnös Karthágó minden szempontból megérdemelt.
Az iskolarendszerben szájról szájra terjedt a történet, és az ókortudomány közismert közhelyévé vált. Az állítást feltétel nélkül elfogadta mindenki, bár senki nem tette fel a nyilvánvaló kérdést: elképzelhető-e, hogy a római seregnél akkora mennyiségű só lehetett, amely egy egész város beszórására elegendő lett volna?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap