Hét rettegett anyós a történelemből
2020. május 5. 08:34 Múlt-kor
A kegyetlen anyakirályné
Az egyik legtekintélyesebb itáliai családból származó Medici Katalinnak, II. Henrik feleségének három fia, II. Ferenc, IX. Károly és III. Henrik is francia király lett.
Uralkodásuk idején mindhármuknak számolniuk kellett az anyakirályné politikai befolyásával.
Abban a reményben, hogy a vallásháborúk közepette megerősítheti családja hatalmát, Medici Katalin a lányát, Valois Margit hercegnőt arra kényszerítette, hogy menjen hozzá Navarrai Henrikhez (a későbbi IV. Henrikhez), akinek mind protestáns hitét, mind édesanyját, III. Johanna navarrai királynőt gyűlölte.
Mivel Johanna nem sokkal azt követően elhunyt, hogy vonakodó fiával a királyi udvarba érkezett, többekben is felmerült a gyanú, hogy esetleg Medici Katalin állhat a halála mögött, aki méreggel bevont parfümös kesztyűket küldött az általa gyűlölt Johannának. A boncolás azonban bebizonyította, hogy a királynő természetes halált halt.
A tragikus események azonban ezzel még nem értek véget. Két és fél hónappal Johanna 1572. június 9-én bekövetkező halálát követően, Henrik és Margit esküvői ünnepségei idején, Szent Bertalan éjszakáján lemészárolták a békülési szándékkal a francia fővárosba érkező hugenottákat.
A történészek szerint a mészárlást Medici Katalin hagyta jóvá, de legalábbis mindenképpen tudott róla. A vérengzést veje, a későbbi IV. Henrik csak szerencsével úszta meg.
Medici Katalinnak egyik menyével, Stuart Máriával is terhelt volt a viszonya. Az anyakirályné őt II. Ferenc halála után arra kényszerítette, hogy adja vissza a koronaékszereket, és azonnal térjen vissza Skóciába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap