Hét meghökkentő eset a rockcenzúra történetéből
2015. július 6. 08:35
Korábban
Drogos áthallások
1967. szeptember 17-én a The Doors a kor legnépszerűbb élő amerikai tévéműsorában, az Ed Sullivan Show-ban adta elő Light My Fire című számát. Sullivan veje, Bob Precht még az adás előtt megkérte a banda tagjait, hogy az egyik sorban (Girl, we couldn’t get much higher) a higher szót cseréljék ki a betterre. Míg ugyanis az említett mondat azt is jelenthette, hogy „nem juthatnánk ennél magasabbra”, úgy is lehetett érteni, hogy „nem is lehetnénk jobban betépve”, míg a better (jobban) szó betoldásával ez a kétértelműséget ki lehetett zárni. A zenekar beleegyezett a cserébe, és a próbán így is játszották a dalt, ám élesben az együttes legendás frontembere, Jim Morrison már az eredeti szöveggel énekelte a slágert. Amikor a zenekar levonult a színpadról, Sullivan még csak kezet sem fogott Morrisonnal. Bár a felek előzetesen arról egyeztettek, hogy a banda többször is szerepelni fog a műsorban, a show készítői ezek után hallani sem akartak az együttesről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap