Hét király, aki gyermekként került a trónra
2020. június 23. 08:35 Kulcsár Ádám
Korábban
Az igazságos
A reneszánsz eszmeiség közép-európai elterjesztésében kulcsszerepet játszó, a kortársak által a keresztény Európa védőbástyájának tekintett Magyarországot 32 éven át vezető Hunyadi Mátyás 1443-ban született.
Édesapja, Hunyadi János Magyarország kormányzójaként kulcsszerepet vállalt az Oszmán Birodalom terjeszkedésének megállításában.
Mátyás a családja hathatós segítségével, az V. László magyar király váratlan halálát követő zűrzavart kihasználva 1458-ban, 15 évesen került a magyar trónra.
Bár uralkodását a trónharcok jelentősen megnehezítették, hatékony belső reformjainak és külpolitikai sikereinek köszönhetően erős királyságot hozott létre.
Az általa felállított zsoldosalakulat, az ún. fekete sereg 1485-ben még Bécset és az osztrák területek jelentős részét is behódolásra kényszerítette.
Bár uralkodása alatt az ország 86 százalékát adó jobbágyi rétegre komoly adóterhek hárultak, a Magyar Királyság három részre szakadása után igazi aranykorként tekintettek vissza Mátyás korára.
Mátyás, az „Igazságos” a magyar népmesei hagyomány egyik legkedveltebb alakja lett, aki a legenda szerint álruhában járta az országot, hogy megismerhesse népe problémáit.
Udvara a humanista műveltség fellegváraként vált ismertté. Hatalmas könyvtára, a Bibliotheca Corviniana 2000-2500 kötetes gyűjteményét csak a Pápai Állam könyvtárának példányszáma múlta felül a korabeli Európában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap