Hét fotó, amely megrázta a világot
2018. szeptember 6. 11:48 Múlt-kor
Korábban
A fal két oldalán
A második világháborút követően a győztes hatalmak a vesztes németek fővárosát is megszállási övezetekre osztották. 1948-ra a francia, brit és amerikai zóna egyesült, s immáron Nyugat-Berlin szabad világa és a kommunista Kelet-Berlin állt szemben egymással, és bár bizonyos korlátozásokat mindkét oldalon bevezettek, az átjárás szabad maradt.
Az évek elteltével azonban a jólétet kínáló nyugat és a nyomorúságos körülményekkel teli kelet között egyre nagyobb szakadék keletkezett. Az NSZK egyre növekvő színvonala milliókat vonzott Németország szegényebb részéről, így másfél évtized alatt az NDK 17 millió polgárából 2,6 millióan döntöttek úgy, a szabad világot választják. Mivel félő volt, hogy a kommunista Németország gazdasága összeroppan – 1961 első felében már napi 1500-1900 kitelepülővel kellett számolniuk –, a kommunista vezetés elhatározta, ellehetetleníti a kivándorlás lehetőségét. 1961. augusztus 12-én Walter Ulbricht főtitkár aláírta a berlini fal építésére vonatkozó parancsot, amely „Kínai fal” hadművelet néven futott. Másnap 160 kilométer hosszú drótkerítést telepítettek Nyugat-Berlin köré, újabb két nap elteltével pedig megkezdődött a fal építése.
Az ideológiai vasfüggöny fizikai valóssággá vált, s egy 3,5 méter magas és 1 méter széles betonfalként testesült meg, amely a hidegháborúnak és a kommunista diktatúra embertelenségének jelképévé vált, családokat és barátokat szakítva szét. Az 1961. augusztus 26-án készült képen két anya látható, akik csak integetni tudnak gyermekeiknek és unokáiknak a frissen épült fal mögül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20