Hét fenegyerek a történelemből, aki nem ismerte a félelmet
2017. augusztus 18. 15:37
Korábban
Egy kilométerrel Párizs felett
Az egykori francia katonatiszt, Andre-Jacques Garnerin azzal írta be magát a repülés történetébe, hogy ő hajtotta végre az első magaslati ejtőernyős ugrást. Garnerin 1797-ben emelkedett 975 méter magasságba léggömbjével Párizs felett, mielőtt levágta volna a léggömböt tartó köteleket a kis kosárról, amelyben ült. Ezt követően kihajtotta 7 méter széles, saját készítésű ejtőernyőjét és megkezdte az „ereszkedést”, miközben az ernyő összevissza csapkodott és többször megcsavarodott. A földet érés így közel sem volt simának mondható, de szerencsére Garnerin szinte sértetlenül úszta meg a kalandot.
A következő években továbbfejlesztette az ejtőernyőjét, és számos ugrást hajtott végre szerte Európában. Legnagyobb teljesítménye az volt, amikor több mint 2400 méter magasságból ereszkedett le Angliában. 1799-ben felesége, Jeanne-Genevieve lett a történelem első női ejtőernyőse, amikor 900 méter magasságból szállingózott le férje találmányával.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Nagy-Britannia
- Fiatalkori álmát valósította meg Gábor Dénes a holográfia kidolgozásával
- A windsori kastélyba zárva töltötte utolsó éveit III. György király
- Csak a véletlennek köszönhetően élte túl II. Vilmos császár az életére törő bombázást
- Szinte védtelen volt London a zeppelinek bombázásával szemben
- A világ leghíresebb gonoszait is eljátszotta Christopher Lee
- Az előre tervezett létszám sokszorosát sikerült kimenteni Calais-ból és Dunkerque-ből
- Továbbra sem adja ki a a Buckingham-palota a Viktória királynő foglyaként meghalt etióp herceg maradványait
- Egyetlen műfajba börtönözte teremtőjét Sherlock Holmes alakja
- Régészből lett gerillavezér Arábiai Lawrence
- Kételyekkel fordult a normandiai partraszállás felé Winston Churchill 09:50
- Ferenc József és Erzsébet koronázására is árnyékot vetett a családi gyász 08:20
- A hidegháború győztese és a Republikánus Párt megújítója, Ronald Reagan tegnap
- Szimbolikus jelentőségük miatt is a vikingek célpontjaivá váltak Anglia kolostorai tegnap
- Fiatalkori álmát valósította meg Gábor Dénes a holográfia kidolgozásával tegnap
- Ma is a skót felvilágosodás atyjának „láthatatlan kezén” vitatkoznak a közgazdászok tegnap
- A mai vombatokra hasonlított a valaha élt legnagyobb erszényes állatfaj tegnap
- Panorámalift szállítja a turistákat a római Colosseum felső emeleteire tegnap