Hét arc a tömegből: az „időutazó”, az eltűnt, a hazug és a többiek
2020. szeptember 15. 08:24 Múlt-kor
Korábban
Cipzárgate
Amikor 1996. október 23-án, a nagy nyilvánosság előtt Bill Clinton forrón megölelte Monica Lewinskyt egy demokrata adománygyűjtő rendezvényen (képen), már régóta gyanús volt az elnökhöz közeli személyeknek, hogy a nőcsábász demokrata és a huszonéves gyakornoklány között forr a levegő.
Pedig ekkorra már az elnök aggódó kabinetfőnöke áthelyeztette a közel féléven át Clinton közelében dolgozó Lewinskyt a Pentagonba, ám az intim együttléteknek – amelyek ideje alatt olykor a first lady is a közelben volt – csupán 1997 tavaszán szakadt végük.
A bomba kevesebb, mint egy évvel később robbant.
Egy 1998-ban készített felmérés szerint négyből három amerikai gondolta úgy, hogy Bill Clinton egy gazember, ám hatékony, mint elnök.
Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy a demokrata vezető nem teljesen mondott igazat, amikor ugyanezen év január 26-án – felesége oldalán – azt állította: „nem volt szexuális kapcsolatom azzal a nővel, Miss Lewinskyvel”.
Az amerikaiaknak kezdett derengeni, hogy a Mr. Presidentnek mi nem számít még szexuális kapcsolatnak, mire is lehet használni egy szivart, valamint hogy miért hasznos, ha évekig nem mossuk ki a kisestélyinket a főnöki találkát követően.
Megtapasztalhatták, mekkora ereje van a szárnyait bontogató internetnek, és hogy egy házassági hűtlenség miként vezethet politikai válsághoz és történelmi rekordokhoz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap