Hatalmas ókori erődöt tártak fel Egyiptomban
2015. január 13. 12:48
Minden idők legnagyobb egyiptomi katonai erődítményét tárták fel a Sínai-félszigeten fekvő Tell Habua városánál, a Szuezi-csatorna mellett - jelentette be az egyiptomi régészeti miniszter szombaton.
Korábban
A Hercegfal néven is ismert, Tell Habua városánál (korábbi nevén: Tjaru) feltárt 3000 éves erőd egy erődítményekből és erődvárosokból álló védelmi vonal, a Hórusz-hadiút része volt. A felfedezés egybevág a katonai útnak a karnaki templom falán, I. Széthi egyiptomi uralkodó (Szethosz, i. e. 1323-i. e. 1279) reliefjén megörökített leírásával - az út összesen 11 erődítményből állt, ezek közül eddig ötöt tártak fel, köztük az elsőként megépülő tjaruit.
"Jelentős felfedezés, amely fontos részleteket árul el az ókori Egyiptom hadtörténetéről. Kitűnő példája az ókori egyiptomi katonai építészetnek, egyben a korokon átívelő egyiptomi katonai stratégiáknak is, amely az egész ország védelmét tűzte ki célul" - mondta el Mohammed Abdel-Makszúd ásatásvezető a The Cairo Post-nak adott nyilatkozatában.
A Hórusz Útja kötötte össze kereskedelmi és katonai szempontból Egyiptomot és Ázsiát, az út mentén épült erődök pedig fontos szerepet játszottak az ország keleti védelmében. A hadiúton az elmúlt évezredekben több mint 50 hódító hadsereg vonult végig: III. Thotmesz és II. Ramszesz katonái nyugatról kelet felé, a hükszoszok, asszírok, Kambüszész perzsa hada, Nagy Sándor zsoldosai, Antiokhosz római légiói, és az Amr Ibn Al-Aas alatt harcoló arabok pedig keletről nyugat felé mentek hódítani.
A Középbirodalom (i.e. 2055-i.e. 1650) idején Egyiptom másodvirágzását élte, ebben az időben a hadsereg már a Tigris és az Eufrátesz vidékén is megvetette a lábát, mely hódításokat a birodalom legsebezhetőbb részein az erődítmények hosszú láncolata igyekezett megvédeni az ellenségtől. A 350 kilométer hosszú, két párhuzamos fal által megerősített, Tjaruból induló és Rafah határvárosig tartó Hórusz Útját később keresztény zarándokok is használták, ezért az út mentén, Rafahtól Pelusiumig, keresztény templomokat is építettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.