Hat világhírű kettős ügynök
2016. március 9. 08:35
Korábban
A bűnbánó „áruló”
Denis Donaldson Belfastban született 1950-ben. Fiatalon csatlakozott az észak-írországi brit uralom ellen harcoló Ír Köztársasági Hadsereghez. Az 1970-es években – miután kiderült, hogy számos épület felrobbantását tervezte – lecsukták. A börtönben ismerkedett meg Gerry Adamsszel, az IRA-hoz köthető politikai szervezet, a Sinn Féin jövőbeni elnökével, valamint az 1981-es híres éhségsztrájk leendő vezetőjével, Bobby Sandsszel.
Donaldson az 1980-as években lett a britek kémje, miközben meglehetősen magas tisztséget töltött be a Sinn Féinben. 2002-ben Belfastban letartóztatták, és azzal vádolták, hogy a Sinn Féin északír parlamentben, a Stormontban működő kémszervezetének tagja. 2005-ben aztán váratlanul ejtették a vádat, de nem sokkal később nyilvánosan beismerte, hogy hosszú időn át a britek informátoraként működött. Kijelentette, életének olyan időszakában szervezték be, amikor különösen sebezhető volt. A bejelentés után Donaldson egy, az írországi Donegal megyében található elszigetelt vidéki házba vonult vissza. 2006-ban itt találták meg a holttestét: kiderült, hogy a kettős ügynököt megkínozták, mielőtt lelőtték. 2009-ben a magát az Igazi IRA néven emlegető csoport vállalta magára a merényletet, de nem indítottak ellenük eljárást.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Biblia
- Hová tűnt a frigyláda? – Máig keresik a Tízparancsolatot is őrző szövetség ládáját
- A középkori számítások szerint ma van a teremtés napja
- A karácsonyi ünnepkör végét jelzi vízkereszt napja
- Valóban karácsonykor született Jézus?
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- „Ho apó” – A lázadó kalandja a rizsföldektől a világhírig tegnap
- Az egyik legkisebb emberi rokon felfedezése: Paranthropus robustus tegnap
- Hét híres Mária-jelenés Szőkefalvától Kairóig tegnap
- Reagan csillagháborús terve gazdaságilag térdre kényszerítette a Szovjetuniót tegnap
- Forradalmi lelet Kínában: női sírban találták meg a legrégebbi nyerget tegnap
- A Horthy-korszakban és a kommunista diktatúra alatt is megtalálta a számításait Szekfű Gyula 2025.03.22.
- Egyiptomi katonák és görög zsoldosok harcoltak „Armageddonban" 2025.03.22.
- A németeknek dolgozott, de zsidókat is mentett Almásy László 2025.03.22.