Hat bizarr történelmi véletlen
2015. október 1. 08:25
Korábban
Halleyvel jött, Halleyvel ment
A Halley-üstökös a bolygók gravitációs vonzásától függően nagyjából 75-76 évente közelíti meg a Föld légkörét. Egy 18. századi angol csillagász, Edmond Halley jött rá, hogy a később róla elnevezett égitest meghatározott időközönként jelent meg a feljegyzésekben: a források 1531-ben, 1607-ben és 1682-ben is említést tettek egy hasonlóan lefestett üstökös felbukkanásáról. A tudós megjósolta (pontosabban kiszámította), hogy az üstökösnek legközelebb 1758-ban kell megjelennie. Bár gyakorlatilag igaza lett (1759-ben tűnt fel újra a fényes égitest), Halley ezt már nem érte meg.
Az üstökös akkor volt látható legközelebb az égen, amikor a később ünnepelt íróként ismertté vált Samuel Langhorne Clemens – álnevén Mark Twain – 1835. november 30-án megszületett a Missouri állambeli Floridában. 1909-ben, 74 évesen megjósolta, hogy halála arra az időpontra fog esni, amikor a Halley-üstökös újra felbukkan az égbolton. „Életem legnagyobb csalódása lenne, ha nem a Halley-üstökössel együtt távoznék. A Mindenható kétségkívül így tartja: »Tessék, itt ez a két szörny, egyikkel sem bírok mit kezdeni: együtt jöttek, tűnjenek is el együtt!«” – írta Twain. Az író végül 1910. április 21-én halt meg szívrohamban – egy nappal azután, hogy az égitest ismét felbukkant az égen. Érdekesség, hogy ez volt az első év, amikor az üstökösről fényképet is készítettek. Az égitest legutóbb 1986-ban volt látható, legközelebb pedig 2061-ben számíthatunk az érkezésére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap