Három költő múzsája is volt a magyar gyógypedagógia úttörője
2020. május 14. 09:39 Múlt-kor
25 éve, 1995. május 14-én hunyt el Budapesten Kozmutza Flóra gyermekpszichológus, gyógypedagógus, a hazai gyógypedagógiai pszichológia megújítója, Illyés Gyula író felesége, további két nagy költő múzsája.
Korábban
Görögkatolikus hivatalnoki családba született 1905. november 21-én. Gyermekkorától az orvosi pályára készült, azonban elsőként bölcsészképzésre iratkozott be az egyetemen, a Pázmány Péter Tudományegyetem mellett a párizsi Sorbonne-on is eltöltött két évet. Doktori értekezését Jean-Marie Guyau francia filozófus-költőről írta, és 1931-ben védte meg.
A bölcsészdoktori fokozat megszerzését követően a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára jelentkezett, ahol 1934-ben végzett. Az itteni gyakornoki tevékenységén kívül a Siketnémák Intézetében és a Gyógypedagógiai Nevelő Intézetben is tanított gyermekeket, köztük a legnehezebben nevelhetőket is.
Ismerői közül sokan jellemezték Kozmutzát mindig feltétlenül segíteni akaró, ám a rivaldafényből visszahúzódó személyiségként.
1938-tól például öt éven át nyári szabadságai alkalmával a Békés megyei Doboz községben végzett a szegény gyermekeken pszichológiai vizsgálatokat a nyomor lélekre gyakorolt hatásait kutatva.
Nagy hatású tanítói közt volt Bárczi Gusztáv és Szondi Lipót is. Szondival a főiskola Gyógypedagógiai Kórtani és Gyógytani Laboratóriumában dolgozott együtt, a Lipótmezei Elmegyógyintézetben végzett vizsgálatai hatással voltak a világszerte elterjedt Szondi-teszt megalkotására is. Bárczival közösen 1946-ban új szervezeti szabályzatot és képzési rendet dolgozott ki a főiskola számára.
Ettől az évtől a Lélektani Laboratóriumot vezette 1972-ig, amikor a főiskola igazgatójává választották. A posztot 1979-es nyugdíjba vonulásáig töltötte be.
1939-ben kötött házasságot Illyés Gyulával, akivel még József Attilával való kapcsolata idején ismerkedett meg. Kozmutza és Illyés kibontakozó viszonyát többen tekintették befolyásoló tényezőnek az ifjú költő feltételezett öngyilkosságában, ami miatt házasságuk előtt egy ideig szinte csak titokban találkozhattak.
Hosszú házasságuk alatt Illyés Gyulára is inspiráló hatással volt, később pedig a megözvegyült Szabó Lőrinccel is szoros viszonyba került, aki ekkoriban írt költeményeiben álnéven emlegette.
Férjével csaknem fél évszázadot töltött együtt, Illyés 1983-as haláláig. Kozmutza rendezte a költő hagyatékát és adta ki posztumusz verseskötetét A semmi közelít címmel 1983-ban. 1984-ben Illyés Gyula-emlékkönyvet, 1987-ben pedig József Attila utolsó hónapjairól címen a költővel való rövid, különös kapcsolatát feldolgozó könyvet adott ki. Egyedül szakmai könyveit jegyezte saját nevén, egyéb műveit mind Illyés Gyulánéként jelentette meg.
Kozmutza Flóra 1995. május 14-én hunyt el Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra férje mellett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.