Három „fekete sas” verte be az utolsó szöget a független Lengyelország koporsójába

A Lengyel Királyság a 16. század közepén – az orosz fenyegetésre reagálva – egyesült a Litván Nagyfejedelemséggel, és ezzel a korabeli Európa egyik legnagyobb kiterjedésű államát hozta létre.

Az úgynevezett nemesi köztársaságot (Rzeczpospolita) sajátos politikai berendezkedése azonban gyakorlatilag gúzsba kötötte: a királyt a nemesség választotta, törvényhozói felhatalmazással kizárólag a rendi gyűlés, a szejm rendelkezett, ahol akár egyetlen nem szavazat elég volt ahhoz, hogy egy tervezet megbukjon (liberum veto).

A nemesi köztársaság az 1700-as évekre működésképtelenné vált, az ország az elhúzódó háborúkban a környező birodalmak játékszere lett. A „három fekete sas” (a porosz, az orosz és a Habsburg címerben felbukkanó jelkép) bekapcsolódott a lengyel trónért kirobbant örökösödési háborúba (1733-1738), amelynek végén az általuk támogatott szász választófejedelem került trónra III. Ágost néven. 

Az 1764-ben Nagy Katalin orosz cárnő támogatásával trónra lépő II. Szaniszló Ágost megpróbálta átalakítani a gyengélkedő Rzecszpospolitát és megszüntette a liberum veto intézményét. Az előjogait féltő nemesség fegyvert ragadott, de az 1768-tól négy éven át tartó polgárháborúba bekapcsolódtak a területéhes szomszédok is, akik 1772. augusztus 5-én első ízben osztották fel egymás között a legyengült országot.

Oroszország livóniai és fehérorosz területekkel gyarapodott, a Habsburg Birodalom Kelet-Galíciát (Krakkó nélkül) és a Szepesség 13 városát kapta, Poroszország pedig a gazdag pomerániai partvidékkel gyarapodott, így létrejött szárazföldi összeköttetése Königsberggel (ma Kalinyingrád). A felosztással az ország 712 ezer négyzetkilométernyi területének mintegy egyharmadát, össznépességének 38 százalékát veszítette el.

A csonkítás kijózanítóan hatott a lengyelekre, Szaniszló Ágost felvilágosult reformokat vezethetett be. A szejm 1791-ben elfogadta a világ második polgári alkotmányát, amely egyebek mellett megszüntette a perszonáluniót, az országgyűlésnek felelős minisztérium kezébe helyezte a kormányzást, megszüntette a választott királyságot, felfüggesztette a liberum veto intézményét és bevezette a többségi döntést.

A változásokat ellenző, a targowicai konföderációba tömörült arisztokrácia a reformoktól ugyancsak megrettent orosz cárnőhöz fordult, annak védnöksége alá helyezte magát. II. Katalin 1792 májusában százezer fős sereget küldött a lengyel király ellen, akit a poroszok is hátba támadtak. II. Szaniszló Ágost a vérengzés elkerülése érdekében csatlakozott a targowicai konföderációhoz, az új alkotmányt felfüggesztették.

Lengyelországot 1793. január 23-án másodszor is megcsonkították: Oroszország ekkor kapta meg Litvánia keleti részét, egész Fehéroroszországot és Kelet-Ukrajnát, Poroszország pedig az úgynevezett Dél-Poroszországot, benne többek között Gdańskot és Toruńt.

A lengyel királyság egykori területének középső, 240 ezer négyzetkilométernyi sávjára zsugorodott össze. A nemzeti megaláztatást fokozta, hogy az első alkalomhoz hasonlóan ezúttal is jóváhagyatták a szejmmel a határváltozásokat. 1794 márciusában Tadeusz Kościuszko, az amerikai függetlenségi háború hőse vezetésével nemzeti felkelés tört ki a megszállók ellen.

A létszámban és hadfelszerelésben is hátrányban lévő lengyel sereg több hónapon át sikeresen tartóztatta fel az intervenciós erőket, de 1794 novemberében Maciejowice mellett döntő vereséget szenvedett. A felkelés leverése után a három beavatkozó nagyhatalom bejelentette igényét a Rzeczpospolita végső területi felosztására és ezzel megszüntetésére. E harmadik alkalommal már a szokásos színjátékot sem rendezték meg a szejm hozzájárulásának kikényszerítésével.

Az 1795. október 24-én véglegesített szerződés értelmében a Habsburgok megszerezték Nyugat-Galíciát, Mazóvia déli részét és Krakkó városát, a porosz Hohenzollernek birodalmához került Új-Kelet-Poroszország, azaz Mazóvia megmaradt része Varsóval, a Visztula, a Bug és a Nyeman közötti területek, valamint Új-Szilézia, míg Oroszországnak jutottak az addig még lengyel kézen lévő litvániai, valamint a Nyemen és a Bug folyótól keletre fekvő lengyel területek.

A győztesek II. Szaniszló Ágostot lemondásra kényszerítették, majd Pétervárra internálták és megállapodtak abban, hogy a felosztott állam nevét és uralkodói titulusát mindörökre a feledés homályába taszítják.

Napóleon ugyan tizenkét év múlva a Varsói Hercegség formájában újjászervezte a lengyel államot, ám az 1814-1815. évi bécsi kongresszus ennek nyugati részét Poroszországhoz csatolta, Krakkót „szabad várossá” nyilvánította, a maradék terület pedig Lengyel Királyság (Kongresszusi Lengyelország) néven a cári birodalom része lett.

Ezt követően több mint egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Lengyelország 1918-ban visszanyerje független államiságát.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák

• Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
• A leves, amely megállított egy háborút
• Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
• A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
• Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
• Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
• A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
• Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
• Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?