Ha a főpap blogolt volna: #Mindszenty
2020. november 19. 09:58 Múlt-kor
Az offline és online formát ötvöző, Mindszenty József bíboros életéről szóló kiadvány nemcsak fotókkal, hanem QR-kódokkal is bőségesen ellátott. A kötet a fiatalabb olvasóközönséget kívánja megismertetni a bíboros fordulatokban gazdag életútjával.
Korábban
A #Mindszenty szerkesztői szerint a fiatal generáció tagjai érthetik meg igazán Mindszenty József bíboros fordulatokban gazdag életét, valamint a döntései és cselekedetei mögött meghúzódó motivációkat. A bíboros kalandregénynek is beillő életútja mögött pedig felsejlik az egész 20. század.
Mindszenty bíboros életéről számos tudományos cikk és szakkönyv, köztük egy vaskos monográfia is született már, így az érdeklődők könnyen elmélyülhetnek a kitartó és szorgalmas történészi munka eredményeiben. Ahogyan címéből is kiderül, a #Mindszenty című kiadvány – a sokéves kutatási munkára építve – kifejezetten a fiatalabb korosztályt szólítja meg.
A Mindszenty Alapítvány gondozásában megjelent kötet műfaja „interaktív blogkönyv”, amely a fiatalabb közönség olvasási szokásaihoz igazodva kialakított formátumban közli mondanivalóját. A blogbejegyzésekre hajazó rövid, lényegre törő szövegeket rengeteg idézet, kiemelés és fotó tagolja, teszi gyorsan és könnyen befogadhatóvá.
A gazdagon illusztrált kiadvány internetes és mobil-applikációs kódokkal, webes elérhetőségekkel is ellátott. A QR-kódok újságcikkekre, archív fotókra, felvételekre, idézetekre, a közösségi oldalakra felöltött tartalmakra vezetik az olvasót.
A szerzők az életút kronologikus eseménysorát a nagy töréspontok köré szerveződő szakaszokra tagolták. Az összefoglaló életrajzot a nyilasok börtönében töltött időszak, a Mindszenty-per, a kommunista letartóztatás, 1956, a követségi menedék és az emigráció követi. Minden tartalmi egység külön emblémát kapott, amelyek a regiszter formátumú kötet szélén köszönnek vissza és segítik a tájékozódást. Az egyes részek önálló blogbejegyzésként önmagukban is értelmezhetők, ezért tetszőleges sorrendben, külön-külön is olvashatók.
A hívekkel töltött békés évekből a bíborosnak nem sok adatott meg. A 20. század diktatúrái nem kímélték az elnyomó hatalmakkal le nem paktáló, hitelveiért kiálló Mindszentyt: letartóztatások, kínzások, börtönévek, házi őrizetek és kényszerűségből vállalt emigráció várt rá.
A kötetet fellapozók az elterjedt ábrázolások mellett kevésbé ismert felvételeket is találnak. Láthatják például a bíborost civil ruhában. 1945 márciusában ugyanis elterjedt a hír, hogy a nyilasok nyugatra akarják hurcolni a foglyaikat. Ennek megakadályozása céljából merült fel Mindszenty megszöktetésének ötlete, az elkészített civil ruhás képet – a végül nem hasznosított – hamis igazolványba szánták.
Annak feltárása mellett, hogyan tartott ki a kötet főszereplője hite mellett és hogyan próbálta híveit támogatni a legnehezebb időszakokban is, több érdekes részletre is fény derül. Megtudhatjuk többek között, mit jelentett a kikényszerített vallomásokra írt „c.f.” jelzés, hogyan idézte fel a bíboros visszaemlékezésében a gumibotozások és az alvás nélkül töltött 72 óra utáni kihallgatás traumatikus emlékét, vagy például az 1971-től kezdődő emigrációja során hogyan utazott 160 ezer kilométert szerte a világban, hogy az emigráns magyar közösségekkel találkozhasson.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.