Gyilkos Colt és bizarr párbaj: két izgalmas történet a forgótáras pisztolyok őskorából
2022. augusztus 6. 16:21 Vöő Gabriella
New York városában nem ritkák a nyári viharok. 1841 júniusában az erős szél miatt a hajók napokig vesztegeltek a kikötőben. A Kalamazoo postahajó matrózai a Maiden Lane-i mólónál várakoztak, amikor felfigyeltek a raktérből áradó bűzre. A dokkmunkások hamarosan előkerítették és felnyitották a leggyanúsabb poggyászt, egy súlyos, hat láb hosszú ládát. Tartalmát, egy sóval borított holttestet, a rendőrség Samuel Adamsként azonosította. A ládát valaki postai küldeményként adta fel. Bizonyára arra számított, hogy a sóval tartósított tetem csak akkor indul majd oszlásnak, amikor a hajó már messze jár.
Korábban
A becsomagolt fej
A rendőrségnek nem sok idejébe telt kézre keríteni a gyilkost. Valamennyi nyom John Caldwell Colt könyvelő manhattani irodájához vezetett. Néhány nappal korábban egy tanú durva verekedés hangjaira lett figyelmes. Másoknak az tűnt fel, hogy a fiatalember hatalmas ládát cipel ki a Chambers Street és a Broadway sarkán álló épületből. Hamarosan előkerült a fuvaros, aki a ládát a kikötőbe szállította. John C. Colt, az alig harmincéves fiatalember, több népszerű „olasz típusú”, azaz kettős könyvelési tankönyv szerzője, hamarosan bíróság elé került, gyilkossággal vádolták.
A postázott holttest bizarr esete bejárta a sajtót. Colt perével pedig hetekig foglalkoztak mind a filléres napilapok, mind a komoly folyóiratok. Ennek nem csupán a szokatlan hullaeltüntetési kísérlet volt az oka, hanem az is, hogy a vádlott testvérét Samuel Coltnak hívták.
Az akkor 27 éves férfi már országszerte ismert volt találmányáról, a forgótáras hatlövetű ismétlőpisztolyról. Igaz, ez idő tájt cége, a patersoni Patent Arms Manufacturing Company, anyagi és technológiai nehézségekkel küzdött. Samuel megpróbálta kijavítani a „Colt Paterson” modell hibáit, amelyek a kezdetleges gyártási folyamatból fakadtak. Miközben mindent elkövetett testvére megmentéséért, okkal aggódott, hogy a nagy feltűnést keltő per nem kedvez majd az akadozó üzletnek.
[galeria_kep_34065]
A vád képviselői ugyanis felvetették, hogy Samuel Adams fejsérülését egy Colt revolverből származó golyó okozhatta. John védelmére Samuel sikeres ügyvédeket kért fel, akik nemcsak John életét, hanem a revolver jó hírét is igyekeztek megvédeni. A védők önvédelemre hivatkoztak, a vád képviselői pedig a szándékosságot igyekeztek bizonyítani. A per folyamán egy durva, végzetessé fajuló verekedés története kezdett körvonalazódni.
A bíróságon elhangzottak szerint a könyvelő Colt vitába keveredett Adams nyomdásszal. Ez utóbbinak csekély összegű követelése volt a vádlottal szemben: alig több mint egy dollár. A vitára és a verekedésre a könyvelő irodájában került sor, ahol Adams maga alá gyűrte és fojtogatni kezdte Coltot, aki szorult helyzetében megragadott egy tárgyat – a leírások szerint fokost –, és fejbe vágta vele ellenfelét. A halálos ütés után Colt feltörölte a padlóról a vért, a tetemet egy ládába gyömöszölte, és több font sót öntött rá, mielőtt a „csomagot” postázta volna egy New Orleans-i címre.
John Caldwell Colt könyvelő portréja
Adams teste ennyi viszontagság után nem nyugodhatott békében, szakértők vizslatták. A koponyán látható mély, kör alakú sebet a vád szakértői szerint egy Colt Paterson revolverből származó golyó okozta. Szerintük a könyvelő hidegvérrel készült a bűntettre. A védelem azonban a tetem kihantolását és a fej tüzetesebb vizsgálatát követelte. A bíró utasítására Adams fejét leválasztották a testről, és a kíváncsiskodókkal zsúfolt tárgyalóterembe vitték.
A vászonba csomagolt fejet a törvényszéki orvos, David L. Rogers tartotta az ölében addig, amíg a bizonyítási eljárásban rá nem került a sor. Ekkor a doktor szemléletesen bizonyította, hogy a fokos hegye éppen beleillik a koponyán található sebbe. Samuel Colt pedig egy könyvre célozva többször is elsütötte hatlövetűjét, hogy bemutassa, milyen alakú lyukat ütnek a golyók. A véres per izgalmas látványosság, valódi szenzáció volt, amelyet csak tovább fokozott az, amikor a bíróságon megjelent John élettársa, egy gyönyörű lány, Caroline Henshaw, aki gyermeket várt. Ez a törvénytelen viszony sem vetett jó fényt a vádlottra, bár helyzetén nem is rontott sokat, merthogy életben hagyásának kis esélye volt.
John Coltot és szeretőjét, Caroline Henshaw-t ábrázoló rajzok egy korabeli bulvárlapból
John Coltot végül nem emberölésben, hanem gyilkosságban találták bűnösnek, és kötél általi halálra ítélték. Röviddel kivégzése előtt elbúcsúzott bátyjától, és feleségül vette Caroline-t, hogy törvényesítse születendő gyermeküket. Az akasztást 1842. november 18-ára tűzték ki. A manhattani lakosság körében szórólapok keringtek: „Tisztelettel meghívjuk John C. Colt kivégzésének megtekintésére.” A látványosság azonban elmaradt, a siralomházban ugyanis a kivégzés előtt tűz ütött ki, és amint a kavarodásnak vége lett, az elítéltet holtan találták. Szíven szúrta magát egy tőrrel, amelyet vélhetően Caroline Henshaw csempészett be neki. A Colt család fellélegzett. „Hála Istennek!” – sóhajtott fel állítólag a hír hallatán Samuel, aki attól tartott, hogy John nyilvános akasztása ártott volna az amúgy is vergődő üzletének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap