Gestapo-főhadiszálláson kötött házassággal verte át a nácikat az ellenállás hősnője

1943. június 23-án egy harmincéves, kockás kosztümbe és kalapba öltözött nő sétált be a Gestapo lyoni főhadiszállására. Miután felmutatta hamis személyazonosító okmányait, betessékelték a „lyoni mészárosként” ismertté vált Klaus Barbie elé. A helyi Gestapo-vezérrel való találkozás csak az első lépés volt a fiatal nő bátor, a férje, Raymond, valamint az ellenállás több tagjának náci fogságból való kiszabadítása érdekében szőtt tervében. A megszállókkal bátran szembeszálló Lucie Aubrac története.

Az első szökés

Lucie Bernard (az Aubrac nevet később vette fel) 1912-ben született az észak-franciaországi, Párizstól délkeletre fekvő Châtenay-sur-Seine-ben. A már tinédzserként is rebellis hajlamú lány 19 évesen, szülei akarata ellenére egymaga utazott Párizsba, hogy a Sorbonne-on tanuljon. Siân Rees, a nemrég megjelent Lucie Aubrac: The French Resistance Heroine Who Outwitted the Gestapo (Lucie Aubrac: a francia ellenállás hősnője, aki túljárt a Gestapo eszén) című könyv szerzője szerint az elutasítás (franciául: le refus) Aubrac egész életét meghatározta – olvasható a History.com cikkében.

A nagy gazdasági válság alatt a párizsi szegénységet látva a Francia Kommunista Párthoz csatlakozó Lucie, miután lediplomázott a Sorbonne-on, egy strasbourgi állami középiskolában kezdett tanítani. 1939-ben beleszeretett egy tehetős zsidó család mérnöknek tanuló gyermekébe, Raymond Samuelbe. A lány még ugyanabban az évben ösztöndíjjal az Egyesült Államokba utazott volna, ám négy nappal indulása előtt, 1939. szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot, és hamarosan kitört a második világháború. Az amerikai utazás helyett Lucie – a hadsereg orvosait meggyőzve, hogy hordágyon szállítsák el, mivel civilként nem utazhatott volna – visszament Strasbourgba, ahol aztán decemberben hozzáment szerelméhez. 

1940-ben a náci Németország lerohanta Franciaországot, amely már június 22-én a fegyverszünet megkötésére kényszerült. Raymond egyike volt annak a mintegy kétmillió francia katonának, akiket a németek a harcok hetei alatt foglyul ejtettek. Lucie tudta, meg kell mentenie férjét, mielőtt egy, a Harmadik Birodalom területén felállított fogolytáborba szállítanák, ezért – ismét vállalva a veszélyt – férje fogva tartásának helyszínére, Sarrebourgba sietett. Rövid látogatása alatt diszkréten átadott Raymondnak egy gyógyszert, amelytől a férfi belázasodott. Amikor átszállították egy kórházba, Lucie becsempészett férjének egy álruhát, amelyben Raymond ki tudott szökni. A fiatal pár ezt követően egy olyan hotelben szállt meg, ahol a vendégek többsége német tiszt volt, majd vonaton Lyonba, az ún. szabad zóna, vagyis a német bábkormány által irányított Vichy-Franciaország legfontosabb városába szöktek.

1940 őszén aztán Lucie az elsők között csatlakozott a francia ellenálláshoz. Miközben földalatti szabadságharcosként a Vichy-rezsim megdöntésén fáradozott, feleségként, anyaként (fia, Jean-Pierre, becenevén Boubou 1941-ben született meg) és tanárként is helytállt. A mozgalmat  a Libération nevű lap kiadásában való közreműködéssel, csomagok továbbításával, propagandaanyagok terjesztésével, valamint foglyul ejtett ellenállók kiszabadításával segítette.

A lyoni mészáros fogságában

A németek 1942 végén Franciaország addig névleg független részére is kiterjesztették a megszállást. Széleskörű akciók kezdődtek, amelyek során több tízezer – részben francia, részben a környező államokból Franciaországba szökött – zsidót deportáltak. Klaus Barbie a lyoni Gestapo vezetőjeként ezen a télen érkezett Lyonba. Az ellenállás megtörése érdekében igyekezett kettős ügynököknek kiképezni a foglyul ejtett franciákat. 1943-ben a Gestapo Raymondot is letartóztatta, aki ekkorra már az Aubrac vezetéknevet használta a zsidóüldözések idején nem a legszerencsésebben csengő Samuel helyett. Bár azzal vádolták, hogy a Libération-Sud nevű szervezetbe toborzott embereket és képzett ki katonákat, a François Vallet álnéven letartóztatott férfit szabadon engedték, miután meggyőzte a németeket, hogy a feketepiacon való üzletelésen kívül egyetlen vádpont sem állja meg a helyét.

1943. június 21-én azonban Jean Moulinnel, az ellenállás egyik kulcsfigurájával együtt újra letartóztatták egy lyoni külkerületben, Caluire-ben tartott Gestapo-razzia során. Barbie és emberei mindkét férfit megkínozták, Moulin pedig július 8-án bele is halt a sérüléseibe. Ekkor történt, hogy a második gyermekével terhes Lucie besétált a Montluc-börtönbe, ahol megkérte Barbie-t, rossz egészségi állapotára tekintettel engedje szabadon „vőlegényét”. Barbie elutasította, majd miután Lucie még egy alkalommal visszatért a börtönbe, a „lyoni mészáros” kijelentette, hogy „François Vallet”-t halálra ítélték.

Bár Lucie még a lyoni hullaházakat is meglátogatta, nem adta fel a reményt férje kiszabadítására. Sikerült elnyernie egy másik német tiszt együttérzését, akinek egy, a halálra ítéltek házasságkötését lehetővé tevő francia törvényt idézett. A csel bejött, és október 21-én a Gestapo főhadiszállásán megtartották az esküvőt. Egy órával később Lucie az ellenállás több, fegyverekkel felszerelkezett tagjával együtt megtámadta a férje börtönbe történő visszaszállítására kijelölt teherautót. Az eredmény: német halottak, és 16 rab – köztük Raymond – kiszabadítása. 

Az Aubrac család fiúkkal együtt házról házra költözve élte mindennapjait, mígnem 1944-ben Nagy-Britanniába szöktek, ahol Lucie megérkezésük után mindössze egy nappal életet adott második gyermeküknek, Catherine-nek. A szövetséges sajtó bátorságáért ünnepelte és a francia ellenállás jelképének kiáltotta ki a párt – és különösen Lucie-t. Miután a szövetséges haderő 1944. június 6-án partra szállt Normandiában, Lucie a de Gaulle-féle francia átmeneti kormány képviselőjeként visszatért hazájába, és jelen volt, amikor augusztus 25-én a párizsi német helyőrség megadta magát a franciáknak, de Gaulle pedig elmondta híres, Hotel de Ville előtt tartott beszédét.

A hősmítosz ledőlése?

A pár visszatérése után szomorú hírekkel is szembesült: megtudták, hogy Raymond szüleit 1944 januárjában Auschwitzba deportálták. A háború után Lucie ismét elkezdett történelmet tanítani, és ezt követően élete egész hátralévő részét azzal töltötte, hogy diákoknak mesélt az ellenállásban eltöltött éveiről. Kampányt folytatott a diszkrimináció ellen, valamint az algériai függetlenség érdekében is. 1996-ban az ellenállásban játszott szerepéért megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét.

A pár megítélését azonban az 1980-as években súlyos vád árnyékolta be. Az 1960-as évektől Bolíviában bujkáló Klaus Barbie ellen kézre kerítését követően, 1984-ben indítottak bűnvádi eljárást a holokausztban játszott szerepe miatt. A lyoni Gestapo-vezér azt állította, hogy Raymond Aubrac a németek informátora volt, és őt tette felelőssé Jean Moulin 1943-as letartóztatásáért. A vádakra Lucie háborús visszaemlékezésének megírásával válaszolt, amely bestseller lett Franciaországban. Az Aubrac család végig kitartóan cáfolta az 1991-ben, börtönben elhunyt Barbie vádját, amelyet a történészek többsége is elvet. A család 1998-ban még egy rágalmazási per is megnyert Gérard Chauvy újságíróval szemben, aki kiadott egy javarészt Barbie állításaira támaszkodó könyvet. 

Laurent Douzou 2009-ben kiadott Lucie Aubrac-életrajzának publikálását komoly történelmi kutatások előzték meg. Douzou számos, Aubrac visszaemlékezésében megtalálható ferdítésre (születéséről és gyermekkoráról szóló információk nem mindig feleltek meg a valóságnak, emlékei olykor pontatlanok, néhol pedig láthatóan a nagyobb drámai súly miatt kiszínezett egy-egy történetet) hívta fel a figyelmet, az ellenállásban játszott meghatározó szerepét azonban nem kérdőjelezte meg. Siân Rees – aki részben erre a munkára alapozva írta meg saját Aubrac-életrajzát – úgy véli, a nem feltétlenül a valóságot tükröző információk többségénél nem tudatos történelemhamisításról van szó, pusztán arról, hogy egy ennyire eseménydús élet után sokszor maga a 2007-ben elhunyt Aubrac sem tudta, mely történetek voltak igazak, és melyek a fantázia szüleményei.