George Lucas kételkedett a Csillagok háborúja sikerében
2019. május 25. 11:28 Múlt-kor
A stúdió vezetősége egyáltalán nem hitt a film sikerében – nyilatkozta George Lucas pár évvel ezelőtt egy interjúban, ahol éppen arról faggatták a világhírű filmrendezőt, hogy miként vélekedtek közeli kollegái frissen elkészült filmjéről, a Csillagok háborújáról (Star Wars) annak premierje előtt. Lucas osztotta munkatársai borúlátását, és nem várta meg a közönség reakcióját, hanem elutazott Hawaiira kipihenni a filmkészítés fáradalmait. Nagyot tévedett, mert amikor 1977. május 25-én filmje bemutatkozott az amerikai filmszínházakban, az emberek az első pillanattól megőrültek érte – a popkultúra egy újabb ikonnal gazdagodott.
Korábban
Lucas, aki filmjével a tinédzsereket és a fiatal felnőtteket célozta meg, eredetileg az idősebb generáció által oly kedvelt tündérmesék, kalóz és a westernfilmek világát szerette volna újra felébreszteni. Egy űrmesét akart a vászonra vinni, amelyben sok a fantasy és kevés a tudomány. Történetét a hetvenes évek végén szokatlan hang és vizuális effektekkel „turbózta” fel, a 20th Century Fox vezetőit azonban ez nem nagyon hatotta meg. Miután megnézték a filmet kétségeiket fejezték ki annak sikerével kapcsolatban és rögvest „B” kategóriába sorolták, jelezve, hogy abban az évben nem a Csillagok háborúja lesz a stúdió nyári slágerfilmje. A filmszínházak vezetői szerte az USA-ban hasonlóan gondolkodtak és nem nagyon kapkodtak a filmért.
Lucas jóbarátja, Stephen Spielberg azon kevesek közé tartozott, aki a Csillagok háborújában több potenciált látott, mint saját sci-fi filmjében, a Harmadik típusú találkozásokban. Spielberg még egy egyezséget is kötött Lucasszal miszerint mindketten megkapják a másik filmje bevételeinek 2,5 százalékát. Mint később kiderült Spielberg a Csillagok háborúja lavinaszerű sikerének köszönhetően jobban járt.
A közönséget megbabonázta a film, az emberek megvesztek a lézerfegyverek és sugárvetők hangjáért, a talpig fekete páncélban parádézó Sith lovag, Darth Vader bizarr külsejű sisakjáért, nem beszélve Vader lélegeztető készülékének vészjósló „üzemi zajáról”, amelynek hallatán mindenkiben enyhe borzongás futott végig. A gyerekek és a mesék felé nyitott felnőttek pedig titkon hinni kezdtek egy varázslatos, mindent átható erő létében; az USA 1977 nyarán Star Wars-lázban égett.
A premier után egy héttel, a még mindig Hawaiion tartózkodó Lucas telefonhívást kapott. A vonal másik végén Alan Ladd, a 20th Century Fox studió igazgatója volt. „Laddie” izgatottan, szinte magából kikelve arra kérte Lucast, hogy azonnal kapcsolja be a tévét. A felvillanyozódott „Laddie” kérésének eleget téve a filmrendező a CBS csatornára váltott, ahol egy műsorban éppen az ő filmjével foglalkoztak azt ecsetelvén, hogy az milyen elementáris hatást gyakorol az emberekre. Lucas ekkor ébredt rá, hogy filmje bombasiker, és a publikum imádja a történetet.
Lucas valóban maradandót alkotott. Filmje 775 millió dolláros rekordbevételt hozott világszerte, amelyet csak 1982-ben sikerült először túlszárnyalni. A Star Wars csillaga a mai napig tovább ragyog. Ezt nem csak generációkon átívelő sikere mutatja, hanem az is hogy az űrmese bekerült a klasszikusok közé, a szakma ugyanis a filmtörténet legjelentősebb alkotásai közé sorolta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap