Franciaország és Spanyolország feldúlása után a viking fosztogatók Rómára vetették szemüket

2022. január 26. 09:50 Múlt-kor

A 850-es években a félelmetes Vasbordájú Björn és Hásteinn vezetésével viking hosszúhajók indultak a Földközi-tenger felé. A céljuk Róma kincseinek felprédálása volt.

Korábban

Jönnek az északiak

„Kringla heimsins, sú er mannfolyt byggir…” („A világ köre, amit az emberiség benépesít”) – ezekkel a szavakkal kezdődik a 13. századi Heimskringla, Norvégia királyainak története. Az óészaki nyelvű szöveget Snorri Sturluson izlandi történetíró jegyezte le, és máig fontos irodalmi forrásnak számít az Európát évszázadokon át fenyegető vikingekről. A kereskedelem és a fosztogatás az ismert „kör” pereméig vitte az északiakat, a Brit-szigeteken és Grönlandon át egészen Észak-Amerikáig. Hírhedt brutalitásuk mellett a vikingek sikeréhez tájékozódási tehetségük is hozzájárult, ami nem csak Európa folyóin és atlanti partvidékén, de azon kalandozások során is jó szolgálatot tett, amelyek célja a Földközi-tenger volt: „az a hatalmas tenger” – írja Snorri – „amely a Gibraltári-szorostól egészen Jeruzsálem földjéig nyúlik”.

A vikingek angliai, írországi és oroszországi tevékenységére, a Konstantinápolyig és „Serklandig” (a szaracénok földjéig, vagyis Bagdadig) nyúló kereskedelmi útvonalaikra bőséges bizonyíték áll rendelkezésre, a Mediterráneumba tett korai kiruccanásaikat azonban homály övezi. A maréknyi elérhető forrásból egy mindenre elszánt vezér vakmerő portyája rajzolódik ki, aki félelmet ültetett a franciák, spanyolok és olaszok szívébe.

Az egyik közkeletű elmélet szerint a vikingek európai terjeszkedésének hátterében a skandináv területek 700-as évekbeli túlnépesedése állt. A következő évszázadokban a dánok, norvégok és svédek hosszúhajóikat villámgyors fosztogató hadjáratokra és messzire nyúló kereskedelmi útvonalak létesítésére egyaránt használták. Bár ma sokszor alkalmazzuk rájuk összefoglalóan a „viking” szót, az északiak nem tekintették magukat egységes népnek, és a kifejezés sem egy népcsoportot, hanem egy tevékenységet jelentett: a kalózkodás és a kereskedés furcsa keverékét. (A víkingr szó eredete nem pontosan ismert, egy elmélet szerint az öböl jelentésű vík szóból származik, és öböl- vagy fjordlakót jelent.)

A viking kor kezdetét leggyakrabban 793-ra, a lindisfarne-i kolostor feldúlásának évére teszik. Az ezt követő évtizedekben az északiak kereskedelmi központot létesítettek Írországban, majd az angolszász királyságok elleni hadjáratok során több helyen megtelepedtek az északkelet-angliai Eboracum régi római erődje környékén, amit ők Jórvíknak neveztek – ma Yorkként ismerjük.

Eközben keleti irányba is zajlott a terjeszkedés, ahol a helyiekkel elkeveredő, főleg Svédországból érkező északiakból született meg a rusz népcsoport. Az északiak a Dnyepert követve Konstantinápollyal, a Volgán és a Kaszpi-tengeren keresztül pedig Bagdaddal is kereskedtek. A fáradhatatlan fosztogatók dél felé is figyeltek: Nagy Károly birodalma a császár 814-es halála után meggyengült, így könnyű és kedvelt prédájává vált a viking portyáknak.

843-ban a hódítók elfoglalták a Noirmoutier-szigetet, ahonnan további támadásokat indítottak a Frank Birodalom ellen. 845-ben a hajóik felúsztak a Szajnán, útközben számos várost – a végén pedig még Párizst is – kifosztva. Nagy Károly unokája, Kopasz Károly a bevettnek számító módszerrel szabadult meg a vikingektől: fizetett nekik, hogy távozzanak.

következő oldal 1 / 2