Forradalmasította a hőmérséklet mérését Daniel Gabriel Fahrenheit
2023. május 24. 20:20 MTI
337 éve, 1686. május 24-én született Daniel Gabriel Fahrenheit német fizikus, az első megbízható hőmérő és a róla elnevezett hőmérsékleti skála megalkotója. Ő volt az első, aki tudatosan szerkesztett termobarométert, azaz olyan készüléket, amellyel a levegő nyomását és hőmérsékletét egyaránt lehet mérni.

Korábban
Danzigban (ma Gdańsk, Lengyelország) látta meg a napvilágot egy jómódú német kereskedő fiaként, de élete legnagyobb részét Hollandiában töltötte.
Szüleit tizennégy évesen vesztette el (gombamérgezésben), ezután kereskedelmi tanulmányokat folytatott Amszterdamban, ahol idővel üvegfúvó műhelyt nyitott, és hőmérők, barométerek gyártásával foglalkozott.
Termékeit sokan vásárolták, mégis csak három eredeti Fahrenheit-hőmérő maradt fenn. Sokat utazott, tudóstársaival levelezés útján is tartotta a kapcsolatot.
1724-ben Angliába látogatott, ahol felvették a Királyi Társaság (Royal Society) tagjainak sorába. Soha nem nősült meg, valószínűleg Hágában halt meg 1736. szeptember 16-án.
Fahrenheit korában a hőmérőkben jobbára borszeszt használtak, de ez viszonylag alacsony, 80 Celsius-fokos forráspontja miatt magas hőmérséklet mérésére alkalmatlan volt, és a pontos mérést sem tette lehetővé. (Amikor Fahrenheit 1714-ben megmutatta két higanyos hőmérőjét egy híres hallei tanárnak, az teljesen elképedt, mert mindkettő ugyanazt a hőmérsékletet mutatta.)
Fahrenheit hírét vette, hogy egy francia tudós felfedezte: a víz meghatározott, állandó hőfokon kezd forrni. Ennek észlelése akkoriban nem volt túl egyszerű: a víz pezsgését már forrás előtt is észlelni lehet, és úgy tűnt, hogy a fagyás és olvadás nem ugyanazon a hőmérsékleten történik. Nekifogott hát egy olyan hőmérő elkészítésének, amellyel ezt igazolhatta volna.
Végül rájött, hogy a célra a higany a legalkalmasabb, mert változó hőmérséklete érzékelhetően, de mindig ugyannyira változtatja meg a barométer higanyoszlopának magasságát. Sikerült olyan tisztaságú higanyt előállítania, amely nem tapadt a vékony üvegcső falához, így a víz fagyás- és olvadáspontjánál magasabb, illetve alacsonyabb hőmérsékletek mérése is lehetővé vált.
Mivel nem akarta, hogy skálájának a téli napokon negatív értéke legyen, alsó kiindulópontnak az addig mért leghidegebb hőmérsékletet választotta (ez -17,8 Celsius-foknak felel meg). A másik végpont saját testhőmérséklete lett, a skálát – bízva hőmérőjének pontosságában – 96 fokra osztotta, a víz fagyáspontja 32 fokra esett. Később kicsit módosított a beosztáson, hogy a víz forráspontja pontosan 212 fokra jöjjön ki, azaz a két pont közötti különbség éppen 180 fok legyen.
Mivel a Celsius-skálán ez a különbség 100 fok, 1 Fahrenheit fok hőmérséklet 5/9 Celsius fok hőmérsékletnek felel meg. Hőmérőjét ma már csak az Egyesült Államokban használják, Európában és a tudományos életben kiszorította a Celsius-skála.
Fahrenheit 1724-ben, amikor a brit Királyi Társaság tagjává választották, közleményben írta le hőmérője készítését és kalibrálását. Az újfajta, valóban pontos termométerrel más folyadékok forráspontját is megmérte, és megállapította, hogy ez a hőmérséklet mindegyik esetében állandó, és azt is észrevette, hogy a forráspont a nyomás megváltoztatásával változik.
Ő volt az első, aki tudatosan szerkesztett termobarométert, azaz olyan készüléket, amellyel a levegő nyomását és mérsékletét egyaránt lehet mérni.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A hidegháború győztese és a Republikánus Párt megújítója, Ronald Reagan tegnap
- Szimbolikus jelentőségük miatt is a vikingek célpontjaivá váltak Anglia kolostorai tegnap
- Fiatalkori álmát valósította meg Gábor Dénes a holográfia kidolgozásával tegnap
- Ma is a skót felvilágosodás atyjának „láthatatlan kezén” vitatkoznak a közgazdászok tegnap
- A mai vombatokra hasonlított a valaha élt legnagyobb erszényes állatfaj tegnap
- Panorámalift szállítja a turistákat a római Colosseum felső emeleteire tegnap
- Három Duna-híd és maga az Országház is Budapest első polgármestere alatt épült meg tegnap
- Vértanú miniszterelnökünk órája is felbukkant a BÁV egyik árverésén tegnap