Fontos lecke volt Németország számára a páncélosok felbukkanása az I. világháborúban
2021. szeptember 6. 17:45 Múlt-kor
Korábban
Az elhárítás elhárítása
A német próbálkozásokat az antant természetesen nem nézte tétlenül. 1918 októberében egy ellenséges páncélelhárításról értekező brit dokumentum a fentebbi német próbálkozásokat foglalta össze. Javaslatokat is megfogalmazott az 1918-as év végén, és az 1919-ben várható harcok kapcsán. A brit tankokra leselkedő legfontosabb veszélynek a lövegeket, aknavetőket és a tankra veszélyes kézifegyvereket tekintette.
A harckocsikkal történő támadások előtt csökkenteni kellett a németek opcióit arra, hogy elbánjanak a brit páncélosokkal. Az első megoldás az a tüzérségi zárótűz, amely igencsak megszokott megoldás volt az első világháborúban. A tüzérség mellett ezt a feladatot a légierő is el tudta látni, ráadásul a tapasztalatok szerint elég hatékonyan támadta a német páncélelhárítás fegyvereit.
Ám a hatékonyabb megelőzés érdekében a repülőgépek páncélozását javasolta, azok ugyanis ebben az időszakban még meglehetősen sérülékenynek számítottak a későbbi modelljeikhez képest. Sőt egy olyan taktikai változtatást is javasolt, amely szerint a gyalogságnak nem a tankok mögött kellene haladniuk, hanem felderítő egységekkel meg kell előzniük a páncélosokat, hogy a tankelhárító német alakulatokat megsemmisítsék.
Persze nemcsak a német páncélelhárítás megsemmisítésére gondoltak. A tankok kilövésének megakadályozását a támadás éjszakai időpontra történő rögzítését javasolták. De az első világháború hadviselésében előszeretettel használtak mesterséges füstöt is, amelyet füstgránátokkal biztosítottak.
A füst elrejtette a támadó tankokat. (Sőt, a füstgránátok abban is segíthettek, hogy a füst leple alatt a tűzszerészek hatástalanítsák a tankok ellen telepített német aknákat). Igaz, az első világháborúban használt tankok rendkívül zajosak voltak, így ha nagy tömegben támadtak, akkor hiába használtak füstöt, a németek felkészülhettek a fogadásukra.
Más hátrányai is akadtak az első világháború páncélosainak. A hatékony német kézifegyverek és gránátok kivédésére ugyanis felmerült a páncélvastagság növelése is. A brit tankok fájdalmasan lassúak voltak későbbi, második világháborús társaikhoz képest, a plusz súly pedig nemcsak tovább rontotta volna a végsebességüket, de fokozta volna a meghibásodások valószínűségét is.
A változtatásokra végül nem került sor. A németek egy hónappal később letették a fegyvert. Bár a vereségükben nagyobb szerepet játszott a hátország kimerülése, mint a tankok felbukkanása a frontot, mégis az itteni tapasztalatokat is felhasználva tették a páncélosokat a második világháború egyik legfontosabb fegyverévé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.