Férfiruhában a harctéren, nevelőként a hátországban – így küzdöttek 1848-49 hősnői

169 éve, 1848 április 2. és május 21. között zajlott a tavaszi hadjárat. A győztes csatákból és a szabadságharcot követő megtorlásból azonban nemcsak a hős honvédek, de a nők is szép számmal vették ki a részüket – a forradalom és szabadságharc leghősiesebb nőalakjai közül mutatunk be néhányat.

Teleki Blanka, a nőnevelés és a magyar szabadság élharcosa

Az XIX. század derekán nemcsak a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméi, de maga a nőnevelés gondolata is forradalminak számított. Az első, még csak arisztokrata hölgyek számára nyitva álló nőnevelő intézetet Teleki Blanka alapította, és bár tizennégy ifjú hölgynél sosem járt több növendék az intézménybe, az iskola ennek ellenére a forradalmi eszmék egyik központjának számított. Itt tanított ugyanis az akkor 21 éves Vasvári Pál, míg 1848. március 15-én Teleki Blanka maga szavalta el növendékeinek a Nemzeti dalt, nem sokkal később pedig tanítványaival együtt a tanárok és tanítványok együtt fogalmazták meg a saját követeléseiket, és kiálltak a nők szavazati joga és teljes egyenjogúsága mellett.

A forradalmi események csakhamar véget vetettek a nevelőintézet működésének: mire 1848 szilveszterére Windischgrätz seregeivel Pestre ért, Teleki Blanka iskolája már bezárta a kapuit. A „forradalom nagyasszonya” követte a kormányt Debrecenbe, és jelen volt a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetésénél is. A nála húsz évvel fiatalabb Vasvári Pál – akihez a nevelőnőt talán gyengéd érzelmek is fűzték – az április végén verbuvált szabadcsapatának „zászlóanyjává” tette Teleki Blankát.

Az  arisztokrata nevelőnő a szabadságharc bukása után sem tétlenkedett: Szatmárpálfalvai birtokára visszavonulva több bujdosónak is menedéket nyújtott, és több forradalmi kiadvány megjelenését támogatta. 1851-ben végül letartóztatták, és két év vizsgálati fogság után 10 év várbörtönre ítélték, amit Teleki Kufsteinben és Laibachban (ma Ljubjana) töltött el. A rabság testét-lelkét megtörte. Egy időre még visszatért Magyarországra, majd önkéntes száműzetésbe vonult, és előbb Münchenbe, majd Brüsszelbe menekült. Végül 1862-ben Párizsban érte a halál.

Karacs Teréz, a demokrata iskolalapító

Teleki Blanka és Leövey Klára mellett a polgári származású Karacs Teréz a 19. század derekának legjelentősebb nőnevelője volt. A pesti leánynevelő intézet vezetését Teleki eredetileg Karaccsal képzelte el, ő azonban inkább egy tanítványát, Leövey Klárát ajánlotta be maga helyett. Karacs egy miskolci lánynevelő intézet vezetését vállalta magára, amely a Teleki Blanka-féle pesti lánynevelő intézetnél sokkal demokratikusabban működött: ez volt az első olyan intézmény, ahol polgári származású leányok is tanulhattak. Mivel az iskola megfelelő működéséhez meglehetősen sok felszerelés hiányzott, a nemes cél érdekében Karacs Teréz a hozománya egy részét is feláldozta.

1846 és 1859 között a Karacs Teréz miskolci iskolájából mintegy 800 leány került ki. A szabadságharc alatt Karacs és tanítványai fehérneművel látták el a Miskolc körül harcoló honvédeket, és gyűjtést is szerveztek számukra. 1848 áprilisában Kossuth és Szemere egy országos nőnevelő intézet élére szemelték ki Karacs Terézt, és ő volt az egyetlen, aki nőként részt vehetett az 1848. július 20–a és 24-e között megtartott tanügyi kongresszuson. Karacs ezen a tanácskozáson elérte, hogy a tanítók és a tanítónők egyenlő javadalmazásban részesüljenek.

Lebstück Mária, a férfiruhába öltözött huszárfőhadnagy

Lebstück Mária 1830-ban Zágrábban született. Apja jómódú kereskedő volt, és a lányának a legjobb nevelést akarta biztosítani, így a kislány 13 éves korától a nagybátyjánál, Bécsben nevelkedett. A forradalom a császárvárosban érte, 1848 novemberében pedig úgy döntött, beáll a honvédseregbe. „Károly” álnéven, férfiruhában részt vett a branyiszkói áttörésben, a kápolnai csatában és Buda visszafoglalásában is, ahol hadnaggyá léptették elő.

Első férjével, Jónák Józseffel is a harctéren ismerkedett meg, és házasságot is a harcmezőn kötöttek. Amikor Buda visszafoglalásakor (vőlegénye, a császári csapatoktól átállt Jónák kérésére) női ruhában jelent meg, Görgey kémnek hitte, halálra is ítélte. A bitófát végül Jónák közbenjárására kerülte el, így a parancsnok az ítéletet életfogytiglanra változtatta.

Lebstück Mária a szabadságharc leverése után az aradi várban raboskodott, és a börtönben szülte meg a fiát is. Szabadulása után gyermekével Horvátországba menekült, a nép azonban ellenségesen fogadta, így végül Jellasics bántól kellett védelmet kérniük. Az első férjével való házasságát – az életfogytiglani ítélet miatt – már a szabadságharc idején felbontották Néhány évvel később Lebstück Mária újra férjhez ment, és családjával Győrbe költözött. 1870-ben megözvegyült, ezt követően mosónőként próbálta megkeresni a betevőt, de nagy nyomorban és nélkülözésben élt.

Lebstück Mária később Újpestre költözött, 1892-ben itt halt meg. Sírja a Megyeri úti temetőben található, nevét Újpesten utca viseli, 1935-ben pedig emléktáblát állítottak volt lakóházának falára. A férfiruhába öltözött, bátor hadnagynak Jókai Mór A női honvédhadnagy című novellája, valamint Huszka Jenő és Szilágyi László Mária főhadnagy című operettje, és az ebből készült film állít emléket.

Kossuth Zsuzsanna, az első tábori ápolónő

Kossuth Lajos méltatlanul elfeledett, legfiatalabb húga az 1848-49-es szabadságharcban a tábori kórházak főápolónője és a sebesült honvédek legfőbb támasza volt – munkájának köszönhetően 1849-ben 72 tábori kórház kezdte meg működését. Kossuth Zsuzsanna pedig nemcsak szervezte az ellátást, de maga is ápolta a sérülteket, és még arra is odafigyelt, hogy az egy falubeliek egy szobába kerülhessenek.

Kossuth Zsuzsanna volt az első asszony, aki katonai kórházakat létesített és sebesülteket gondozott – a fáradhatatlan főápolónő emléke azoban méltatlanul feledésbe merült, és a közvélemény az 1854-es krími háborúban tevékenykedő Florence Nightingale-ben tiszteli az első női ápolót. Kossuth Zsuzsanna a végsőkig kitartott önként vállalt hivatása mellett, humanizmusát pedig mutatja, hogy nemcsak a magyar, de az osztrák sebesülteket is ellátja.

A világosi fegyverletétel után orosz, majd osztrák fogságba kerül, és Haynau a budai várbörtönbe vitette. A bírósági tárgyaláson végül Kossuth Zsuzsannát felmentették – életét azok a császári tisztek mentették meg, akik bizonyították, hogy a magyarokhoz hasonló gondos ellátásban részesültek Kossuth tábori kórházaiban.

1851-ben kapcsolatba került a Makk József és Jubai Károly által vezetett ellenállási mozgalommal, így bár életét megkímélték, emigrációba kényszerült, és soha többé nem térhetett vissza Magyarországra. Kossuth Zsuzsanna 1853-ban az USA-ba költözött, ahol csipkeverésből szeretett volna megélni, ám egészségi állapota folyamatosan romlott, és 1854-ben, harminchét éves korában meghalt.