Felszínre hozzák az elsüllyedt konföderációs hadihajót
2015. augusztus 18. 17:35 MTI
Elsüllyedése után 150 évvel kiemelik a CSS Georgia nevű páncélozott konföderációs hadihajó roncsait a Savannah folyó mélyéről. A hajót saját legénysége süllyesztette el, így akadályozva meg, hogy a hajó a konföderációs csapatok megadását fogadó William T. Sherman tábornok kezébe kerüljön.
Korábban
A haditengerészet búvárai június végén kezdték felszínre hozni a hullámsírban talált ágyúkat, fel nem robbant bombákat és egyéb leleteket, köztük a meglepően jó állapotban megmaradt hajócsavart, majd a múlt hét közepén láttak neki a külső váz mintegy 113 400 kilogrammos részének kiemeléséhez.
A CSS Georgiát saját legénysége süllyesztette el, így akadályozva meg, hogy a hajó a konföderációs csapatok megadását fogadó William T. Sherman tábornok kezébe kerüljön. A páncélos hajó olyan nehéz volt, hogy motorjai nem bírtak a Savannah folyó áramlataival. A konföderációs csapatok ezért lehorgonyozták a páncélost a part közelében, hogy lebegő ütegként használják, ám a hajó végül úgy süllyedt el, hogy egyetlen egyszer sem lőtt csatában.
A Georgia kiemelésre szánt részét nagyjából 1,2 méterszer 7,2 méteres, egyenként mintegy öt tonnát nyomó darabokban hozzák a felszínre. A munkálatok egy hónapot vesznek igénybe. A hajóról származó leletek a texasi A&M Egyetemhez kerülnek katalogizálásra és konzerválásra. A haditengerészet nem közölte, hogy mi lesz a további sorsuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap