Felfedezhették a világ legnagyobb földalatti városát
2014. december 30. 20:53 MTI
A törökországi Kappadókiában a világ legnagyobb ősi földalatti városát találhatták meg egy városfejlesztési projekt során. A Hürriyet Daily News című török lap beszámolója szerint egy új városnegyed építése közben, a földmunkák során egy 5000 éves, legalább hét kilométer összjárathosszúságú földalatti városra bukkantak a nevsehiri erőd alatt. Az újság a 2014-es év régészeti felfedezésének minősítette a barlangváros megtalálását.
Korábban
A többi kappadókiai földalatti városhoz hasonlóan az újonnan felfedezett település is alagutakból, rejtett templomokból és menekülőaknákból áll. A Hürriyet Daily News szerint az egyelőre még nem teljesen feltárt barlangváros valószínűleg nagyobb, mint a térség legnagyobb és legismertebb hasonló létesítménye, a 11 szinten a föld alatt elterülő, 600 bejárattal rendelkező derinkuyui földalatti város, ahol hajdan akár 20 ezer ember is lakhatott, sőt lehetséges, hogy az egész földkerekség legnagyobb földalatti településére bukkantak.
A helyet védettnek nyilvánították, a városfejlesztést egyelőre máshol folytatják. A barlanglakásokból eddig 44 régészeti leletet emeltek ki, de ezekről nem tudni közelebbit. Hasan Ünver nevsehiri polgármester szerinte a város többi kerülete alatt elterülő többi földalatti város "még a konyhája sem lehetne" az erőd alatt most felfedezett "metropolisznak".
Több mint 200, rejtett átjárókkal, titkos termekkel és ősi templomokkal teljes földalatti falujával és alagútvárosával Kappadókia a világ egyik legérdekesebb és legnagyobb barlanglakó térsége - jegyezte meg a hírrel kapcsolatban az Ancient Origins hírportál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap