Ezeréves játékhajóra bukkantak Norvégia partjainál
2017. március 6. 12:04
Egy fából faragott játékhajó és egy szinte teljesen épségben fennmaradt cipő is előkerült a norvégiai Trondheim közelében végzett ásatásokon. A leletek révén a kutatók rekonstruálni tudják a térség mezőgazdasági fejlődését és az itt élők mindennapi életéről is információkat szerezhetnek.
Korábban
2012-ben döntött a norvég kormány az Ørland-félszigeti katonai repülőtér kibővítése mellett. Az építkezéseket kiterjedt régészeti felderítés és ásatások előzték meg, amelyeket a Trondheimi Egyetemi Múzeum kutatói végeztek. Az ásatások során a régészek közel 120 ezer négyzetméternyi területet vizsgáltak át, amelynek során hét egykori farm maradványait azonosították. A lelőhelyeken talált szemétgödrök és egykori tűzhelyek rengeteg eszközt őriztek meg a letűnt korokból, míg a kutak alján számos olyan, szerves anyagból készült tárgyat is találtak, amelyek egyébként elrohadtak volna az évszázadok során.
A felfedezés jelentősége, hogy a gazdasági épületek különböző korszakokból származnak, így a legrégebbi Kr. e. 500 körül, míg a legújabbak a 11. században épültek. A leletek így lehetőséget nyújtanak a kutatóknak arra, hogy lépésről lépésre elemezhessék a térség gazdálkodó közösségeinek fejlődését. A The History Blog cikkéből kiderül, hogy a középkori anyag első elemzései alapján a kutatók egy kemény körülmények között élő, de viszonylag tehetősebb közösséggel számolnak, amelynek tagjainak a munka mellett szabadidős tevékenységekre is nyílt lehetőségük.
Az egyik kútban például egy fából gondosan kifaragott játékhajót találtak, amelynek közepén még egy lyukat is kialakítottak, ahová árbocot és vitorlát illeszthettek. Ugyancsak előkerült egy bőrdarab, amely egykoron egy cipőhöz tartozhatott, valamint egy szinte teljes épségben megőrződött lábbeli is. Először azt gondolták, hogy a leletek a kora újkor évszázadaiból származnak, de a szénizotópos vizsgálatok kimutatták, hogy azok valójában a 11. század elején készültek.
A kutatók szerint a játékhajó azt mutatja, hogy a helyi földműveseknek a munka mellett volt idejük arra is, hogy kifaragjanak egy ilyen játékot, míg az ugyancsak munkára fogott gyerekeknek lehetőségük nyílt arra, hogy játszhassnak vele. A bőrdarab egy cipő talpából válhatott le a mindennapi használat következtében, míg az épségben maradt cipő azt jelzi, hogy a közösség megengedhette magának, hogy adott esetben akár egy teljes cipőt is a szemét közé dobjanak.
Az ásatások lezárultával a kutatók következő lépésben a terepen gyűjtött talaj- és pollenminták elemzésébe kezdenek majd. Céljuk, hogy ezek alapján átfogó képet rajzoljanak a térség mezőgazdaságának történetéről, valamint kiderítsék, hogy miből állt az itt élő lakosság étrendje a különböző korszakokban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.