2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Európa nagyanyja

Bár a világ népességének negyede neki hódolt, sohasem hagyta el a brit földet, az elsők között volt, aki kloroform használatával szült, túlélt nyolc merényletkísérletet, unokáit, Európa leghatalmasabb uralkodóit nemegyszer rokoni alapon feddte meg, ükunokája, II. Erzsébet 2015 őszi rekorddöntéséig pedig az Egyesült Királyság leghosszabb ideig hatalmon lévő uralkodója volt.

Viktória királynő (1819–1901)

Viktória születésekor csupán hatalommániás anyja és egy cigány jósnő gondolta, hogy az Isten egét kis híján német földön meglátó leány egykor a brit trónra kerül. A tragikus halálesetek, a Hannover-dinasztia tagjainak állandó félrelépései, valamint a „trónörökös-szülő verseny” sikertelensége következtében azonban a jóslat beteljesült, Viktóriát 18 éves korában megkoronázták.

Az édesanyja által érzelmi terrorban tartott, az udvarban gyakran Hamupipőkének nevezett lány komolyan elgondolkodott a „szűz királynő” példáján, és elhatározta, hogy nem megy férjhez. Ám unokatestvérébe, Albertbe már az első találkozásnál fülig szerelmes lett. Mivel királynő volt, ő maga tett házassági ajánlatot a szász–coburg–gothai hercegnek. Boldog házasságuknak a férj korai halála vetett véget. A kilenc gyermeknek életet adó asszony sokáig nem tudta feldolgozni a veszteséget, többször próbálkozott halottidézéssel, Albert szobájában pedig naponta friss mosdóvizet és ruhákat készíttetett ki.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2016. különszám számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár