Erdőben rejtőzködő bujdosóból lett egy világbirodalom ura Dzsingisz kán
2021. január 31. 16:16 Robert Taylor
Korábban
Üldözöttből üldöző
Temüdzsin mindössze kilenc éves volt, amikor apját a tatárok megmérgezték. Az új családfő apja támogatása nélkül teljesen elvesztette befolyását, és féltékeny rokonai üldözésének volt kitéve. Höelün, Jiszügej magára maradt özvegye Temüdzsinnel és öt kistestvérével együtt évekig a közeli erdőkben bujkált. A család mormotákon és mezei pockokon volt kénytelen élni.
Temüdzsin egy időre hataloméhes rokonai, a tajcsiutok fogságába esett, később pedig a merkitek rabolták el feleségét, Börtét, ám az ifjú minden akadályon túllépett újdonsült szövetségesei segítségével. Temüdzsin fokozatosan lépdelt felfelé a társadalmi ranglétrán, és remek politikai érzékét kihasználva megszerezte a sztyeppei vezető réteg egy jelentős részének támogatását. Ügyes manőverei eredményeként az 1180-as évek végén (sokak szerint 1190-ben) kánná választották, és a mongol törzsek mintegy fele a fennhatósága alá került.
A következő években minden energiáját arra fordította, hogy véget vessen a belső-ázsiai népek megosztottságának. Eredményes hadjáratok sorát vezette, és a legyőzött törzseket minden alkalommal betagolta szövetségi rendszerébe.
1206-ban, ezúttal már az összes mongol nemzetség részvételével zajló törzsi gyűlésen, a „kurultájon” kagánná, vagyis nagykánná választották. Az ujgur birodalom összeomlása, 840 óta ez volt az első alkalom, hogy Belső-Ázsia nomád törzsei egyetlen vezető alatt egyesültek. Ekkortól viselte a tisztázatlan eredetű Dzsingisz kán nevet, amelynek feltételezett jelentése a „Mindenség Ura”.
A belső egység helyreállítása után a mongolok figyelme kifelé, a letelepült, földműves életformát folytató népek felé fordult. Ez azonban csak az első lépcsőfokot jelentette Dzsingisz kán hosszú távú terveiben. Az újdonsült vezető kijelentette: az egységes mongol nemzetnek nem lehet más célja, mint az egész világ meghódítása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- A főapátságot felvirágoztató Uros 800 éves pecsétjét is megtekinthetjük
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap