Eltörölhetetlen örökséget hagyott az emberiségre hosszú történelme folyamán a mesés Babilon
2021. február 14. 17:12 Múlt-kor
Korábban
Idegen uralom
Hammurapi sikerei azonban tiszavirág-életűnek bizonyultak. Már uralkodása végén gazdasági válság sújtotta Babilóniát, utódai pedig nem tudták fenntartani a nagy kiterjedésű birodalmat.
Az első dinasztia bukását végül a Kr. e. 16. században bekövetkező hettita támadás hozta el: a kis-ázsiai nép I. Murszilisz vezetésével megalázó vereséget mért Babilonra. A várost feldúlták, és elvitték a babiloni főisten, Marduk, valamint hitvese, Szarpanítum szobrát.
Murszilisz azonban nem kívánt letelepedni Babilóniában, és a hatalmi vákuumot végül a birodalmat betöréseikkel már korábban is fenyegető nyugat-iráni kassúk lótenyésztő népe töltötte be, amely megalapította Babilon történetének leghosszabb ideig, több mint 400 éven át hatalmon lévő dinasztiáját.
A kassúk első lépésként Kr. e. 1570 környékén visszahozták Marduk és hitvese szobrát. Az idegen dinasztia végig törekedett a babiloni kultúra és hagyományok tiszteletben tartására.
Alkalmazkodtak a valláshoz, átvették az ékírásos akkád nyelvet, amely uralkodásuk alatt egy időre a diplomácia nyelvévé vált a Közel-Keleten. Virágzott a kereskedelem, és a babiloniak ezekben az évszázadokban ismerkedtek meg a lóval. A kassú-kor a béke és stabilitás időszaka volt, amelynek során Babilon ismét Mezopotámia politikai központjává emelkedett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap