2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Eltörölhetetlen örökséget hagyott az emberiségre hosszú történelme folyamán a mesés Babilon

2021. február 14. 17:12 Múlt-kor

Idegen uralom

Hammurapi sikerei azonban tiszavirág-életűnek bizonyultak. Már uralkodása végén gazdasági válság sújtotta Babilóniát, utódai pedig nem tudták fenntartani a nagy kiterjedésű birodalmat.

Az első dinasztia bukását végül a Kr. e. 16. században bekövetkező hettita támadás hozta el: a kis-ázsiai nép I. Murszilisz vezetésével megalázó vereséget mért Babilonra. A várost feldúlták, és elvitték a babiloni főisten, Marduk, valamint hitvese, Szarpanítum szobrát.

Murszilisz azonban nem kívánt letelepedni Babilóniában, és a hatalmi vákuumot végül a birodalmat betöréseikkel már korábban is fenyegető nyugat-iráni kassúk lótenyésztő népe töltötte be, amely megalapította Babilon történetének leghosszabb ideig, több mint 400 éven át hatalmon lévő dinasztiáját.

A kassúk első lépésként Kr. e. 1570 környékén visszahozták Marduk és hitvese szobrát. Az idegen dinasztia végig törekedett a babiloni kultúra és hagyományok tiszteletben tartására.

Alkalmazkodtak a valláshoz, átvették az ékírásos akkád nyelvet, amely uralkodásuk alatt egy időre a diplomácia nyelvévé vált a Közel-Keleten. Virágzott a kereskedelem, és a babiloniak ezekben az évszázadokban ismerkedtek meg a lóval. A kassú-kor a béke és stabilitás időszaka volt, amelynek során Babilon ismét Mezopotámia politikai központjává emelkedett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Hammurapi palotájában. Kr. e. 1792 és 1750 közötti uralkodása során Hammurapi kiemelte Babilont Mezopotámia középhatalmainak sorából, és a térség vezető államává tette.Zenészeket ábrázoló sztélé a kassú korból, Kr. e. 12. század. A kassú kor a béke és stabilitás időszaka volt, amelynek során Babilon ismét Mezopotámia politikai központjává vált.Istenszobrok áthaladása az Istár-kapun, amely Kr. e. 575-ben a város nyolcadik bejárataként épült.II.Nabú-kudurri-uszur (Kr. e. 605 – Kr. e. 562) rekonstruált déli palotája napjainkban. Ez a palota volt az uralkodó fő rezidenciája, ahol évszázadokkal később Nagy Sándor is távozott az élők sorából.Gilgames uruki király krétás alabástromból készült szobra az iraki Horszabadból. A babiloniak gazdag irodalmi örökséget hagytak az utókorra, többek közt Gilgames eposzát is.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár