Elhunyt Vagyóczky Tibor operatőr
2022. október 7. 17:08 MTI
Kilencvenegy éves korában, hétfőn elhunyt Vagyóczky Tibor Balázs Béla-díjas és Kovács László-Zsigmond Vilmos életműdíjas magyar operatőr-rendező, egyetemi docens, az Európai Operatőrök Szövetsége (IMAGO) egykori elnöke, a Magyar Operatőrök Társaságának alapító tagja – közölte csütörtökön a Magyar Operatőrök Társasága.
Korábban
Vagyóczky Tibor 1931. szeptember 6-án született Budapesten.
1951 és 1955 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakos hallgatója volt, ebben az időszakban ismerkedett meg Zsigmond Vilmossal és Kovács Lászlóval.
1955 és 1987 között a Mafilmnél dolgozott, Illés György közvetlen munkatársaként. 1987-1990 között a Movi rendező-operatőre volt. 2001 és 2003 között az IMAGO (Európai Operatőrök Társaságának) elnökeként tevékenykedett.
Vagyóczky Tibor 1965-től harmincöt éven át a Színház- és Filmművészeti Főiskola egyik meghatározó tanára volt, oktatott továbbá a Szent István Egyetem kommunikációs szakán is.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Ő szerkesztette és részben írta a Kézikönyv film- és tévéalkotóknak című kötetet, az egyik legmeghatározóbb magyar nyelvű filmes tankönyvet, amely több kiadásban is megjelent.
Emellett főszervezője volt a HSC digitális napok rendezvényének.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével 2008-ban tüntették ki, 2020-ban pedig elnyerte az IMAGO International Tribute Award díjat, amelyet a III. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny gáláján vehetett át.
Hosszú pályafutása során olyan filmekben nyújtott kiemelkedő operatőri teljesítményt, mint például a Nehéz emberek, az Esős vasárnap, az Ezek a fiatalok, a Nem szoktam hazudni vagy a Fiúk a térről.
Ezeken felül pedig több mint száz rövid- és dokumentumfilm alkotója volt.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 16. Reformáció és katolikus megújulás](/ih0Ax/label/.cut-640x400/807.jpg)
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)