Elhibázott döntések, mindent eldöntő rohamok: a középkor 9 sorsfordító ütközete
2018. szeptember 18. 15:56 Múlt-kor
Korábban
Sandwich (1217)
A Sandwichnél vívott tengeri ütközet az egész középkor egyik gyakorta figyelmen kívül hagyott, ám igen jelentős csatája. Általában III. Eduárd angol király Sluisnél 1340-ben a franciák felett aratott diadalát (amely egyben a százéves háború nyitánya) tekintik Anglia első nagy tengeri győzelmének, ez azonban korántsem igaz.
1217 nyarán Lajos francia herceg és serege már több mint egy éve Angliában voltak, a Magna Carta-párti angol nemesek mellett harcolva. Miután májusban Lincolnnál vereséget szenvedett, Lajosnak erősítésre volt szüksége. Augusztus 24-én egy nagy francia flotta indult útnak Anglia felé, Lajos felesége, Kasztíliai Blanka és admirálisa, Szerzetes Euszták (egy szellentő, káromkodó, nőnek öltözött kalóz, korábban bencés szerzetes) szervezésében.
Az angolok több technikai újítással várták a franciákat, például égetett mésszel teli cserepekkel lőtték hajóikat, megvakítva a legénységet. A franciák súlyos veszteségeket szenvedtek, Eusztákot pedig elfogták és kivégezték. Ha a francia erősítés partot ért volna, Lajos inváziója hosszabbra nyúlt volna, és Anglia akár újabb hódítás áldozata lehetett volna, ahogy 1066-ban. Sandwich ennélfogva fontosabb tengeri győzelemnek tekinthető angol szemszögből, mint akár a spanyol armada legyőzése 1588-ban, vagy Nelson admirális győzelme Trafalgarnál 1805-ben. Erősítés nélkül Lajos kénytelen volt békét kötni és elhagyni Angliát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.