Eladó Marie Curie Párizs melletti háza, a lengyel állam megvásárolná
2021. május 12. 11:50 MTI
Lengyelország megvenné Marie Skłodowska-Curie Nobel-díjas lengyel kémikus és fizikus Párizs melletti, jelenleg eladó házát és művelődési központot létesítene ott – erősítette meg kedden Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
Korábban
A lengyel sajtó hétfőn számolt be arról, hogy a Saint-Rémy-les-Chevreuse községben található ház eladó. Mateusz Morawiecki kormányfő aznap este a Twitteren megírta: lépéseket tett a ház megvásárlására.
A kormányszóvivő kedden egy tévéinterjúban kifejtette: a miniszterelnök utasította a párizsi lengyel nagykövetséget, hogy kezdeményezze a ház megvásárlását.
A ház nemcsak Skłodowska-Curie tudományos munkája, hanem a lengyel nemzeti büszkeség szimbóluma is – jelentette ki Piotr Müller. Ha sikerül a vásárlás, a Nobel-díjas tudós munkáját, valamint újabb lengyel tudományos sikereket is bemutató művelődési központot létesítenének az épületben.
Több lengyel politikus hétfőn arról beszélt, hogy a központ új esélyt jelentene Lengyelország Franciaországhoz fűződő történelmi kapcsolatának felelevenítésére, miután a 19. és 20. századi franciaországi lengyel emigrációra emlékeztető épületek sorsa kedvezőtlenül alakult.
Skłodowska-Curie és családja 1904 és 1906 között tartózkodott rendszeresen Saint-Rémy-les-Chevreuse-ben. A házban korabeli faliszőnyegek és csempék maradtak fenn. A 120 négyzetméter területű, 900 négyzetméternyi kerttel rendelkező, felújításra szoruló házat 790 ezer euróért (283 millió forintért) kínálják eladásra.
A két különböző tudományágban is - 1903-ban fizika, 1911-ben kémia - a Nobel-díjjal kitüntetett Marie Skłodowska-Curie (1867-1934) 1891-ben költözött Varsóból Párizsba, ahol a Sorbonne-on tanult, majd dolgozott.
Férjével, Pierre Curie-vel az École de Physique et Chimie laboratóriumában mágnesességgel és radioaktivitással kapcsolatos kutatásokat végeztek, felfedezték a polóniumot, majd a rádiumot. Antoine Henri Becquerel francia fizikussal közösen fizikai Nobel-díjat kaptak a radioaktivitás felfedezéséért.
Férje halála (1906) után Skłodowska-Curie a Sorbonne első női professzora lett. Folytatta a kísérleteket: 1910-ben tíz tonna uránércből előállította a rádiumot. A rádium és a polónium felfedezéséért megkapta a kémiai Nobel-díjat is.
A radioaktivitás gyógyászati alkalmazásainak kidolgozására Párizsban megalapította a Rádium Intézetet, amely a magfizika és a magkémia elismert nemzetközi központja lett. Az általa felfedezett sugárzásoknak esett áldozatául, fehérvérűségben halt meg. Hamvait 1995. április 20-án a Pantheonban helyezték el.
Életéről több film is készült. Varsóban 1967 óta működik a munkásságát bemutató múzeum.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Bajor Gizi aranykorszakában rászabták a Nemzeti Színház műsorát 17:05
- Megrengette Kárpátalját Balla László „szovjet magyar” identitásról szóló cikksorozata 16:05
- Esztergom kevésbé ismert arcát fedezhetjük fel Aguera Zoltán könyvének segítségével 14:45
- Az esélytelenek nyugalmával tartották a védhetetlen Hongkongot a brit katonák 14:20
- Révészként is dolgozott Abraham Lincoln mielőtt politikai pályára lépett 09:50
- Világhírű zenészek játszottak a Budapest Sportcsarnok színpadán 09:05
- Descartes álmot látott és az igazság keresésére indult tegnap
- Tűzifagyűjtés közben jelent meg Szűz Mária Szent Bernadett előtt tegnap