Éhség Rómában - így oldotta meg a birodalom egymillió éhes száj betömését

2015. november 2. 12:45

Róma hosszú történelme során az egyik legnagyobb, folyamatosan jelen lévő problémát a lakosság élelmezése jelentette. A rossz termés gyakran lázongásokhoz vezetett, melyek sokszor azzal a veszéllyel fenyegettek, hogy alapjaiban rengetik meg az egész birodalmat. Az éhséglázadások megelőzésének céljából Claudius császár Kr. u. 42-ben Ostiától északra egy hatalmas, mólókkal és világítótoronnyal ellátott kikötőt építtetett, ahova teherhajók ezrei szállították az élelmiszert a szélrózsa minden irányából.

Korábban

„Ne akarja tudni”

Egy csapat izzadt kikötőmunkás már kora reggeltől búzazsákokat cipel egy kis folyami dereglye fedélzetére. A rakodást egy felügyelő ellenőrzi, míg a feketébe öltözött „kalkulátor” gondosan számon tartja a szállítmányt: minden egyes fedélzetre felvitt zsákot egy kis pálcika jelöl. A dereglye hamarosan elindul a Tiberisen, hogy rakományát eljuttassa a Rómában várakozó egymillió éhes szájnak.

A fenti jelenetet egy i. sz. 3. századból származó, Ostiában, Róma egykori legfontosabb importkikötőjében található falfestmény örökítette meg az útókor számára. A város kikötőjébe számtalan árucikket – olajat, bort, márványt, fémeket – szállítottak a birodalom minden területéről. Mivel a római vezetésnek kulcsfontosságú volt, hogy kenyérrel lássa el a legszegényebb rétegeket – amely a korai császárkorban mintegy 200 ezer embert jelentett –, Ostiában a leggyakoribb látványnak a hatalmas búzaszállító teherhajók jelenléte számított.

Megfelelő mennyiségű ennivaló hiányában a csőcselék egyértelmű jelét adta elégedetlenségének. Még maga a császár sem tudhatta biztonságban az életét, amikor szegények tízezrei indultak meg a nyomornegyedekből, hogy élelemre vadásszanak – vagy bárkire, akinek segítségével dühüket csillapíthatják. Érthető, hogy Ostia hatalmas kikötőjének megépítése Róma egyik legfontosabb – és egyben legdrágább – építési projektjévé vált.

Ostia Rómától 30 km-re délnyugatra fekszik, ott, ahol a Tiberis a Földközi-tengerbe torkollik. Maga a kikötő eredetileg mindössze néhány dokkból állt; csak kis teherhajók fogadására volt alkalmas, ami a gabonabeszállítás során komoly problémákhoz vezetett. Róma hatalmas búzaigénye miatt nagy raktárkészletekre volt szükség arra az esetre, ha rossz volt a termés a provinciákban. Mivel ehhez nem voltak adottak a megfelelő feltételek, Claudius császár i. sz. 42-ben úgy döntött, egy korszerű, a legnagyobb hajók befogadására is képes kikötőt építtet a rossz állapotban lévő dokkok helyére.

Saját testi épségének biztosítása is ezt kívánta, ugyanis megtapasztalhatta, milyen haragra gerjed a nép a gabonaszállítmány elakadása esetén: „A csőcselék feltartóztatta a Fórum kellős közepén, átkozódtak és kenyérdarabokkal hajigálták” – számol be Suetonius római történetíró az uralkodót ért inzultusról. A császárt az sem tántorított el tervétől, hogy amikor építészeit a várható költségekről kérdezte, csak ennyit feleltek: „Ne akarja tudni!”

következő oldal 1 / 4