Egyszerre volt a vágy és a viszolygás tárgya a luxus az ókori Hellászban
2022. szeptember 30. 08:53 Múlt-kor
A vagyonnal való nyilvános kérkedés ugyanolyan gyakori jelenség volt az ókori Görögországban, mint napjainkban, és ugyanúgy rengeteg vitát váltott ki.
Korábban
Tisztelet és gyűlölet
I. e. 405-ben az ókori görög drámaíró, Arisztophanész Békák című művében az athéni Alkibiadészről azt írta (Arany János fordításában): a város „Kivánja, gyűlöli, s mégis szeretné.”
Alkibiadész tehát igencsak megosztó személyiség volt. Az athéniak kedvelték karizmatikus kisugárzását, de ódzkodva figyelték nagyravágyóságát és visszataszítónak tartották fényűző életmódját.
Plutarkhosz, a római kori görög életrajzíró kiemelte, Alkibiadész olyan bíbor köpenyt viselt, amelynek vége leért a földre – mivel ebben a korban korántsem volt könnyű dolog a ruhaneműk tisztítása, ez a luxus egyik legpazarlóbb megnyilvánulásának számított.
Saját hadihajóját emellett oly módon alakíttatta át, hogy ágyát ne ringassák túlzottan a hullámok a tengeren, továbbá rendszeresen vett részt részeg tivornyákon, és még a hagyományos athéni harcos képét is megszentségtelenítette azzal, hogy (egyébként aranyból készült) pajzsára egy kupidót festetett.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
Szókratész megdorgálja Alkibiadészt kicsapongó viselkedéséért
Alkibiadész volt az, akit egyszer ünnepeltek, máskor istenkáromlással vádolták. Megtették a városállam legfőbb hadvezérének, majd hadjáratáról hazahívták és bíróság elé állították. Ezután átállt Spárta szolgálatába, majd visszatért, és az athéniak újra keblükre ölelték – aztán száműzték, és Phrügiában, a mai Törökország területén vált gyilkosság áldozatává.
Az extravagáns államférfi története jól szemlélteti az athéni demokrácia állandó küzdelmét saját magával abban, hogy miként hasznosítsa a legtehetségesebb polgárok képességeit egy olyan rendszerben, amelyben jogilag mindenki egyenlő volt – és egyúttal a városállamnak a luxushoz való ellentmondásos viszonyát is.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap