Egyszerre két ország hőse volt George Washington magyar huszártisztje
2021. szeptember 13. 14:52 MTI
Fabriczy Kováts Mihályról, az amerikai függetlenségi háborúban hősi halált halt, magyar huszárezredesről szóló kötetet mutattak be szombaton a történelmi személyiség szülővárosában, Karcagon.
Korábban
Fabriczy Kováts Mihály azon kevés magyar huszártisztek egyike, aki hősiessége révén nemzetközileg is ismertté és elismertté vált, kultusza az Atlanti-óceán mindkét partján elevenen él – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára a Zrínyi Kiadó gondozásában megszületett könyv bemutatóján, a karcagi városháza dísztermében.
A hős magyar huszártiszt emlékének ápolásában 1991 óta kiemelkedően fontos szerepe van a Kováts Mihály Baráti Társaság Egyesületnek – fűzte hozzá.
A kötet megjelenését Fazekas Sándor, az egyesület tiszteletbeli elnöke, a kötet helytörténeti szakmai lektora, korábbi földművelésügyi miniszter kezdeményezte – mondta. Hozzátette: munkájának, és az egyesület számos rendezvényének és kiállításának köszönhetően Kováts Mihály neve országosan is egyre ismertebbé vált.
A könyvet reprezentatív, hiánypótló kiadványnak nevezte, amely méltó emléket állít a magyarok és amerikaiak közös hősének, Fabriczy Kováts Mihálynak. A huszárezredes hűen hitvallásához, fáradhatatlanul küzdött a szabadság eszméjéért – mondta, hozzátéve: saját erejéből, kitartó munka révén sikerült felemelkednie a katonai ranglétrán. Kováts Mihályt elhivatottság és bátor elszántság jellemezte egész életében, számos csatában és seregben állt helyt kiválóan.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
Arra kérte a karcagiakat, hogy a saját nemzeti értékeket, hagyományokat őrizzék meg, és mint mondta, ez a kötet erre nagyon jó példa.
Fazekas Sándor, a kötet helytörténeti szakmai lektora, korábbi földművelésügyi miniszter arról beszélt, hogy értékes életút tárul fel a kötetben.
Szólt arról, hogy a kálvinista kisnemesi családból származó huszárezredes a szabadság mellett kötelezte el magát. A róla szóló kötet kétnyelvű, nemcsak a magyar, hanem az amerikai közönség számára is érthető. A könyv újszerű megvilágításban, modern felfogásban tárja az olvasók elé a „rendkívüli katona” életútját.
Barta Róbert a kötet történelmi szakmai lektora szerint a kötet a legszigorúbb szakmai kritériumoknak is megfelel. Elmondta, hogy Fabriczy Kováts Mihály a tizennyolcadik században, a területszerző háborúk, „a nagy változások” korában élt. A huszárezredes a megélt 55 évéből 39 évet huszárként, 30 évet idegen seregekben töltött. A rendkívül tehetséges katona több nyelven beszélt, ismerte a felvilágosodás képviselőinek műveit – tette hozzá.
Megemlítette, hogy az amerikai haderőknél megbecsülik, kiképzőterületet neveztek el róla és 1944-ben a floridai Jacksonville-ben egy róla elnevezett hadihajót bocsátottak vízre. Felvetette, hogy Kováts Mihályról egy magyar katonai alkulatot, objektumot is el lehetne nevezni.
Pintér Zoltán Árpád szerző felhívta a figyelmet, hogy a könyvbemutatón jelen volt a huszárezredes főorvos leszármazottja és felesége, valamint a Kováts Mihály huszárbandérium hagyományőrzői.
Kováts Mihály élete meggyőződése szerint „kicsit olyan mint a 18. századi világ »látlelete«. Épp úgy küzdött a maga igazáért, mint a korszak fegyverben álló nagyhatalmai” – mondta. Életéről csaknem négy évtizede nem jelent meg új tudományos kötet. A hazai és külföldi levéltárak jobb kutathatósága, a felbukkant új kutatási anyagok és források is indokolták egy új kiadvány megjelenését – mondta.
Isaszegi János tábornok, az idén hetven éves Zrínyi Kiadó vezetője „ünnepnek” nevezte a szombati kötetbemutatót. Szavai szerint a kiadvány egy nagyszerű katonáról, két ország szabadságharcosáról szól. „A két országból az egyik a mai napon nem ünnepel, hanem emlékezik 2001. szeptember 11-re” – fogalmazott.
Az eseményen részt vett többek mellett, Kovács Pál államtitkár, F. Kovács Sándor, fideszes országgyűlési képviselő, Szepesi Tibor Karcag polgármestere (Fidesz-KDNP), Györfi Sándor jászkun főkapitány.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Fabriczy Kováts Mihály (Karcag, 1724 – Charleston, Dél-Karolina, 1779. május 11.) osztrák császári szolgálatban állt a Hávor-huszárezredben, gróf Bercsényi László ezredében francia zsoldban harcolt, bő tíz éven át volt II. (Nagy) Frigyes porosz király szolgálatában, részt vett a lengyel arisztokrácia nemzeti autonómiáért küzdő mozgalmában, majd önként csatlakozott az amerikai Kontinentális Hadsereghez, és Kazimierz Pułaski gróf fegyvertársaként szolgálta George Washington főparancsnokot. Az „amerikai lovasság (egyik) atyja” végül 1779-ben, a charlestoni ütközetben vesztette életét. 1955 tavaszán Kováts ezredes halálának napját az Egyesült Államok szenátusa emléknappá nyilvánította. 1978. január 6-án a Szent Korona hazahozatalakor az Országházban tartott ünnepségen is megemlékeztek róla.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![hidegháború](/ih0Ax/label/.cut-640x400/41.jpg)
hidegháború
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap