Egy másik település is rejtőzik Peking szívében, az első Tiltott Város alatt
2018. április 20. 18:09 Jeki Gabriella
Korábban
Olykor hadisarccal vásárolták meg a békét
A Liao-dinasztia 907 és 1125 között uralkodott Kínában. A császári család egy nomád, kitaj nép (etnikai csoport, amely többsége akkor is állattenyésztő nomád maradt, amikor dinasztiájuk már Kínát uralta: önálló törzsi és katonai szervezettel és külön szállásterületekkel rendelkeztek) által létrehozott dinasztia volt. A Tang-dinasztia végnapjaiban alapította Yelü Abaoji, aki hivatalosan 916-ban lépett trónra. Húsz év múlva, 936-ban a Kései Jin-dinasztia császára a mai Peking környékén tizenhat járásnyi területet adományozott a kitajoknak, akik így már megvethették a lábukat Kínában. A Liao dinasztikus nevet csak 947-ben vették fel. Nagy ellenségük, a 960-ban megalakult Song-ház ellen a következő évszázad során gyakran indítottak háborút. A Songok több esetben hadisarccal vásárolták meg tőlük a békét. A legfontosabb békeegyezmény a két állam között az 1004-ben kötött shanyuani békeszerződés volt, amely rögzítette a határokat, mindkét uralkodót elismerte az „Ég Fiának”, és a Song-házat jelentős összegű, éves adó fizetésére kötelezte. A Liao-dinasztia uralmát 1125-ben a dzsürcsi eredetű Csin-dinasztia (1115-1234) zúzta szét.
A Liao-dinasztia a buddhista művészet és építészet legszebb példáját hagyta az utókorra Ázsia egész területén. A 65 méteres Jingszian Pagoda például Kína legrégebbi máig fennmaradt, fából készült buddhista toronyszerű, többszintes, kőből, téglából vagy fából készült építménye, amelyet a világ egyik legmagasabb faanyagszerkezeteként tartanak számon. A dinasztia olyan hivatali és közigazgatási rendszereket is létrehozott, amelyeket egész Kína későbbi birodalmi történelmében is alkalmaztak. Az „egy ország, két rendszer” politikát (amely az ország különböző területeire vonatkozó, különböző törvények és kódokat tartalmazza) még ma is használják Hongkongban és Makaóban, amely vitathatatlanul a Liao-dinasztiához vezethető vissza.
Ám az idő próbáját is kiálló örökség ellenére, ha a kezünkbe vennénk egy könyvet véletlenszerűen Kína történelméről, akkor abban a Liao-dinasztia nevét szinte nagyítóval kellene keresgélni. Ennek oka azonban nagyon egyszerű: ha a kínai uralkodó dinasztiákat időrendi sorrendben nézzük, akkor a Liaókat gyakran mellőzik kortársa és nagy vetélytársa, a Song-dinasztia mellett. Ahogy azonban a korabeli feljegyzések is mutatják, a Liao és a Song-dinasztia politikailag egyenlőnek számított. Ráadásul a Liao család öt királyi fővárosának palotái mély nyomot hagytak maguk után, még akkor is, ha gyakorta elvesznek ezekből a történelmi beszámolókból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap