Egy letűnt korszak rejtélyes mementói a Húsvét-szigeti moai szobrok

2024. október 18. 09:05 Múlt-kor

Három hajóval, az Arenddel, a Thienhovennel és az Afrikaansche Galey-val, fedélzetükön 223 emberrel indult el 1721 augusztusában Jacob Roggeveen a mitikus „Déli kontinens”, Terra Australis felé. A Falkland-szigeteket, Valdiviát, majd a Juan Fernández-szigeteket érintve 1722. április 5-én egy magányos sziget felé vetette a sors. Húsvét vasárnap volt, s keresztény ember lévén a holland felfedező Húsvét-szigetnek (Paasch-Eyland) nevezte el a földdarabot. Rapa Nuin – ahogy az őslakosok nevezték – Roggeveen beszámolója szerint termékeny föld van, banán, füge és cukornád terem, magas fa viszont egy szál se, a helyiek pedig – akik a hollandus becslése szerint két-három ezren lehetnek – hatalmas kőszobrokat imádnak.

Egy moai szobor felállítása.

Korábban

Távol a világ zajától

Rapa Nui misztikus kőalkotásai nemcsak Roggeveen képzeletét ragadták meg, a földbe temetett monumentális szobrok kutatásával felfedezők, tudósok generációi foglalkoztak, több száz kötet és megszámlálhatatlan tudományos cikk próbálta megfejteni rejtélyüket.

Hogy mi volt a funkciójuk, miért van ennyi belőle és hogyan mozgatták, szállították őket, mind-mind olyan kérdések, amelyeket a mai napig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni. Mondták már, hogy – ahogy az egyiptomi piramisokat – földönkívüliek építették és a Húsvét-sziget egyik pontjából a másikba repülőgéppel szállították át őket. A híres kőarcok évszázadok óta féltve őrzik titkaikat, ám nincs olyan hét, hogy ne hallanánk velük kapcsolatos tézisekről, kísérletekről.

Búvár egy vízalatti moai szoborral. Számos moai került az idők során a Csendes-óceánba, sokukat 1960-ban egy cunami sodorta el.

A Húsvét-sziget (spanyolul Isla de Pascua, rapanui nyelven Rapa Nui) a többi emberi településtől legmesszebb eső, régóta lakott hely a világon. A legközelebbi lakott település a 2075 kilométerre északnyugatra található Pitcairn-szigetek, míg a legközelebbi kontinentális pont 3512 kilométerre, Chile középső részén van. A vulkanikus eredetű sziget egy derékszögű háromszöghöz közelít, oldalai 22, 18 és 16 kilométer hosszúak, területe 164 négyzetkilométer, amelynek csaknem fele régészeti park és 1995 óta az UNESCO világörökség része. A szigetet a 2012-es népességszámlálás szerint mintegy 5700-an lakják, fővárosa Hanga Roa, hivatalos nyelve a spanyol és a rapanui. A Húsvét-szigeten körülbelül 20 ezer régészeti lelőhely található, amelynek 40%-a már elpusztult vagy erősen megrongálódott.

Az eddig leginkább elfogadott nézet szerint a Húsvét-szigetre valamikor időszámításunk szerint 300 körül kezdtek érkezni nyugat felől a polinézek, akik a természeti adottságok kihasználásával alakították ki civilizációjukat. Rupa Nuit a már említett holland felfedező, a szigeten néhány napot töltő Jacob Roggeveen emelte be az ismert földterületek közé Húsvét-sziget néven. A sziget annektálására 50 évvel később, Felipe González de Haedo jóvoltából történt kísérlet a spanyol gyarmatbirodalom kiterjesztése érdekében.

Jean-François de Galaup de La Pérouse megérkezése a Húsvét-szigetre. A francia az első felfedezők között volt, akik elhelyezték a térképen a Húsvét-szigetet a 18. században.

González III. Károly spanyol király (1759–1788) nevében birtokba vette a szigetet és átkeresztelte San Carlos szigetre, ám nem sikerült felkeltenie a korona érdeklődését a távoli terület iránt, amit még a 18. században az angol James Cook (1774) és a francia Jean-François de Galaup de La Pérouse (1786) is felkeresett. A Húsvét-sziget 1888 óta nemzetközi jogilag Chile egyik tartománya.

A Húsvét-sziget összeomlására számos teória látott napvilágot. Ahogy azt Jared Diamond Collapse című korszakos munkájában leírja, a sziget lakói ökológiai önpusztítást (ecocide) idéztek elő. Annyi bizonyos, hogy a 15. és 18. század között a sziget túlnépesedési válságba került, amely visszafordíthatatlan természetromboláshoz vezetett: 1400 körül az égetéses földművelés miatt az utolsó fát is kivágták.

A magányos szobrok egy letűnt fénykor emlékeztetői

Az erdőirtások nyomán bekövetkező talajerózió miatt elapadt az édesvízkészlet, beszűkültek a mezőgazdálkodás lehetőségei, kihalt az utolsó nagytestű őshonos állatfaj, lecsökkentek a természeti erőforrások és a rendelkezésre álló élelmiszerkészlet is. Ezzel párhuzamosan a társadalmi élet primitív formát öltött: a harcosok vették át a szigeten az uralmat, a lecsökkent élelmiszermennyiség miatt a túlélésért folytatott harc pedig 1650 körül polgárháborúba fordult, amely kannibalisztikus formát öltött.

Terry Hunt, a Hawaii Egyetem régésze szerint azonban nem az emberek, hanem a telepesekkel együtt a szigetre érkező polinéz patkányok (rattus exulans) játszották a döntő szerepet a Húsvét-sziget pusztulásában. A sziget legfontosabb növénye, a mára már teljesen eltűnt jubaea pálma termése kemény volt: a barlangokban talált néhány példány mindegyikét a rágcsálók megrágták, így azok terméketlenné váltak. Hunt úgy véli, hogy ez, és a fiatal hajtások megrágása megakadályozta az erdők megújulását, miközben a hatalmas patkánypopuláció szabadon pusztíthatta a tengeri és szárazföldi madarak fészkeit, ami több faj kihalásához vezetett.

következő oldal 1 / 2